NOVATechCom innovációs technológiai üzleti terv verseny Magyarországon

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 17. 10:36
NOVATechCom címmel innovációs technológiai üzleti terv versenyt hirdetett a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Intel multinacionális számítástechnikai cég megbízásából - közölte az innovációs szövetség az MTI-vel.
Az Intel cég nemzetközi programjának részeként a Magyarországon első alkalommal lebonyolítandó versenyen a kutatásra, gyártásra kidolgozott üzleti tervvel indulhatnak az érdeklődők félvezetők, hardware, mobil és wireless, digitális elektronika, kiskereskedelmi és fogyasztói szoftverek, vállalati szoftverek és IT-k, energia és áramellátás, nanotechnológia témakörökben.

A pályázati kiírás szerint július 28-áig 2-3 oldalas összefoglalót kell beadni angolul elektronikusan a Magyar Innovációs Szövetséghez. A zsűri döntése alapján a legjobb két pályázatot július 31-éig továbbítják a közép-európai regionális döntőbe, ahol augusztus 21-én hirdetnek eredményt. A regionális győzteseknek szeptember 21-éig kell beadniuk a részletesen kidolgozott üzleti tervet. Az elődöntőt, a szóbeli prezentációt október 6-án tartják Szófiában. A döntő október 24-én az USA-ban, Berkeleyben lesz.

Az elődöntőn az első helyezett 20 ezer, a második helyezett 10 ezer dollárt kap. A döntőben Intel tőkebefektetést és kockázati tőkebefektetéseket lehet nyerni.

A részletekről a Magyar Innovációs Szövetség ad tájékoztatást.
Kulcsszavak: MISZ verseny

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36