Véleményeket vár a GVH a hírközlési piac szabályozási tervéhez

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 19. 10:01
Szeptember 15-ig várja az érintettek véleményét a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) a hírközlési piac szabályozására közreadott versenypolitikai álláspontjával kapcsolatban - közölte a hivatal az MTI-vel kedden.
A tervezetet várhatóan októberben szakmai konferencián vitatják meg - olvasható a közleményben.

A GVH 1999 után az idén készített ismét az elektronikus hírközlést, a hírközléspiaci versenyt és szabályozás kérdéseit érintő tanulmányt. A nyilvánosság számára is hozzáférhető dokumentumot a hivatal azért készítette el, mert véleményük szerint a 2002-es piacliberalizálás eredményei kézzelfoghatóak, a piaci folyamatok jövőbeni alakulása, fejlődésének irányai jól leírhatók.

Az észrevételek és javaslatok között szerepel egy független, multiszektor-szabályozó hatóság létrehozásának gondolata, melynek létrehozásával növekedne a munka szakmai minősége, a szabályozási költségek egyidejű csökkenésével.

A GVH tanulmányában hangsúlyozza, hogy továbbra is kiemelkedő feladatának tartja a kartellek elleni küzdelmet, biztosítani kívánja az erőfölénnyel való visszaélések megítélése során a befektetések védelmét és az innováció ösztönzését.

Az elektronikus hírközlési piacokon jelentkező összefonódásokat az innovációra figyelemmel kívánja értékelni az érintett piaci szereplők közreműködése mellett.

Megjegyzik: jelen dokumentum közreadásával a tanulmányt más liberalizálódó iparágak szabályozásához is követendő példának kívánják állítani.
Kulcsszavak: GVH távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55