Az EP sürgeti a Galileo műholdas navigációs rendszer megvalósítását

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 29. 10:01
Az európai műholdas rádiónavigációs rendszer, a Galileo késlekedéseinek megszüntetését sürgette az Európai Parlament abban az állásfoglalásban, amelyet mások mellett a parlamenti témafelelős, Barsiné Pataky Etelka (Fidesz-MPSZ) kezdeményezésére fogadtak el a strasbourgi plenáris ülésen.
A képviselők arra szólították fel az EU-tagországok kormányait képviselő tanácsot és az Európai Bizottságot: biztosítsák, hogy ne szenvedjen további késedelmet a projekt.

A Galileo-program célja egy polgári hasznosítású, világméretű műholdas rádiónavigációs rendszer létrehozása, amely helymeghatározáson alapuló szolgáltatásokat nyújt majd. Ezeket mindenekelőtt a közlekedés, a mezőgazdaság, a környezet- és katasztrófavédelem, valamint a határvédelem területén lehet majd felhasználni.

Az állásfoglalás szerint "a Galileo az első olyan európai infrastruktúra, amelyet a közösség kezel, ezért új kihívásokat jelent mind szabályozási, mind finanszírozási szempontból". A Galileo a képviselők szerint stratégiai projekt, és nagy lehetőségeket kínál a kis és közepes vállalatok számára.

Az EP úgy véli, hogy "az első kísérleti műhold, a Giove-A már teljesítette legfőbb küldetését", az európai űrügynökség és az űrkutatás területén dolgozó európai mérnökök és fejlesztők pedig remek munkát végeztek.

A parlament arra szólítja fel az Európai Bizottságot, vizsgálja meg, hogyan lehet - adott esetben kreatívabb, megfelelőbb jogi és eljárási megoldásokkal - támogatni a projekt előrehaladását. A képviselők a tanácstól is azt várják, biztosítsa, hogy a Galileo megvalósítása ne szenvedjen további késedelmet.

Az EP "üdvözli a koncesszió jogosultjaival folytatott tárgyalásokban elért előrelépést", és "felszólítja az európai űrkutatásban érintett, a konzorciumban részt vevő feleket, hogy konstruktív módon törekedjenek a megegyezésre, hogy a közös európai projekt a lehető leghamarabb betölthesse szerepét a lisszaboni célok elérésében".

Barsiné Pataky Etelka a plenáris ülésen azt mondta, hogy a program jelentős késésben van. "Látjuk a jelentős nehézségeket, amelyekkel a bizottság naponta szembesül: európai jogrendünk és szabályozásunk nehezen alkalmazható egy közös projekt megvalósításakor. Továbbá úgy tapasztaljuk, hogy a megvalósításra kiválasztott európai űripar számára is új és nehéz a feladat, ami a finanszírozást, a kockázatokat és az üzemeltetést illeti" - fogalmazott a magyar képviselőnő.

Barsiné arra kérte az Európai Bizottságot, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Galileo-programot a célkitűzésnek megfelelően kétharmad-egyharmad arányban a magántőke, illetve a közösség finanszírozza. A képviselőnő azt kérdezte a bizottságtól, milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy ne szenvedjen további késedelmet a Galileo.
Kulcsszavak: műhold EU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55