Hollandia digitális tévére váltott

MTI Sajtóadatbank, 2006. december 12. 08:09
Hollandia az első ország, amely teljes mértékben átállt a digitális földi tv-sugárzásra, és egyúttal hétfőtől megszűnt az analóg műsorszórás.
A változás szinte észrevétlen volt, hiszen a lakosság többsége évek óta kábelen fogja az adást, és már csak mindössze 74 ezer háztartásban használnak hagyományos tv antennát. Ezen kívül további 220 ezer holland polgár használt alkalmanként az analóg rendszerre kötött készüléket víkendházban, kirándulóhajón, vagy kempingben.

Az analóg sugárzásra használt frekvenciát hétfőtől a KPN távközlési vállalat bérli. A kormánnyal kötött megállapodás alapján digitális műsorszórásra használja és a három közszolgálati csatorna adását ingyen sugározza. A kereskedelmi csatornák kínálatából összeállított csomag mintegy 3500 forintnak megfelelő összegbe kerül havonta. A digitális földfelszíni adás egy vevőkészülék segítségével fogható, amely 12 ezer forintnak megfelelő összegért kapható.

Bram Oudshoorn, a KPN szóvivőjének tájékoztatása szerint az átállás vasárnap éjfélkor a tervek szerint megtörtént és fennakadásról nem érkezett jelentés.

A Médiakutató című magyar szaklapban Urbán Ágnes, a budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa két éve publikált tanulmányában kifejtette, hogy a digitális tévézés terjedését nagyban meghatározza a műholdas, illetve kábeles megoldás elterjedtsége: minél magasabb ezek penetrációja, annál nehezebben áll át a fogyasztó a digitális szolgáltatásra, mert aránylag kisebb az új technológiában rejlő hozzáadott érték, amely miatt megérné belefogni a költséges átalakításba.

Ennek alapján megállapítható, hogy a KPN kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen a holland fogyasztók döntő többsége kábeles technológiával tévézik. A gazdasági minisztérium szóvivője, Judith Thompson azonban bizakodó: "Jót tesz a verseny ennek a piacnak, ahol 94 százalékos a kábeles technológia elterjedtsége."

Hollandiában 1951-ben kezdődött az analóg földi műsorszórás. Kormányok világszerte teljes gőzzel dolgoznak a digitális váltáson: a skandináv államok és Belgium 2007-ben tervezi megszüntetni az analóg műsorszórást, az Egyesült Államok céldátuma 2009, utána Japán következik 2011-ben.
Kulcsszavak: hírközlés televízió

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36