Két érdeklődő a BenQ Mobile-ra
Bár korábban száz körüli volt az érdeklődők száma, egy héttel ezelőttig egyetlen konkrét vételi ajánlat sem érkezett a BenQ Mobile német mobilgyártóra. A cég csődgondnokának szerdai közlése szerint az érdeklődőkkel folytatott tárgyalások azon futnak zátonyra, hogy mekkora forgalom lenne elvárható a cégtől. A BenQ Mobile a negyedik negyedben csak 51 millió eurós forgalmat bonyolított, ezt eredetileg 391 millió euróra tervezték.
A cég még 260 dolgozót foglalkoztat termékeinek kifutó termelésében, a korábbi 3 ezer főből. Ebből 160 főt január végéig foglalkoztatnak a gyártásban, százan pedig az adminisztrációs feladatokat látják el.
500 dolgozó már a múlt hónapban felmondott, többségükben a Siemensnél - a BenQ Mobile korábbi tulajdonosánál - találtak másik munkát.
Január elején hivatalosan is kimondták a német BenQ Mobile csődjét, miután a cég már három hónapja bejelentette összeomlását. Működése hivatalosan is leáll, jelenleg már csak a kifutó termelés folyik. Az illetékes bíróság már megindította a csődeljárást.
A október elején csődvédelmet kért németországi mobilgyártó vállalatára a tajvani BenQ elektronikai óriáscég: vesztesége az idei második negyedévben 60 millió euró volt, működésének kezdete óta 840 millióra nőtt.
Januártól az átalakítás után a cégnek nyereségessé kellett volna válnia, hogy fennmaradhasson.
A tajvani cég tavaly októberben szerezte meg a német Siemenstől a mobilgyártást, majd átszervezésekbe kezdett. A hírek szerint ezek költsége tette tevékenységét azóta folyamatosan veszteségessé.
A cég ázsiai tevékenységét a csőd nem érinti.
A BenQ Mobile október elején közölte, hogy készülékeire a garancia- és szervízszolgáltatást további két évig biztosítja, továbbra is Inservio nevű szervizcégén keresztül. A cég már ugyancsak csődvédelem alatt állt, további működtetésére speciális alapot hoztak létre.
A Siemens - korábbi közlése szerint - 30 millió eurós alapot létesít az elbocsátás fenyegette németországi dolgozók megsegítésére és átképzésére.
A BenQ Mobile a vezeték nélküli mobil kommunikációs eszközök egyik vezető gyártója és forgalmazója. A kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó BenQ Mobile tavalyi árbevétele meghaladta az 5,6 milliárd eurót, s világszerte 7 ezer embert foglalkoztat. A Gartner Dataquest adatai szerint félévkor a BenQ Mobile piaci részesedése 5,2 százalék volt a világon, s ezzel a hatodik legnagyobb mobiltelefon-gyártó volt.
A cégnek, a Siemenssel együtt számolva a kelet-közép-európai térségben átlagosan 25 százalékos részesedése volt, Magyarországon 9-10 százalék körüli. A BenQ Mobile bécsi leányvállalatának magyarországi fióktelepe kizárólag értékesítéssel, logisztikával és kapcsolattartással foglalkozik.
Kapcsolódó cikkek
- BenQ Santa Rosa noteszgép
- Benq T700 3 inches érintőképernyővel
- Ronaldo is futhat a pénze után a BenQ Mobile csődje miatt
- 19"-es, 2 ms-os BenQ LCD
- A BenQ tavalyi éve: több mint ötszörösére nőtt a veszteség
- Darabonként értékesítik a BenQ-t
- 22"-es BenQ LCD kedvező áron
- Nincs vevő a BenQ Mobile-ra
- Csődöt jelentett a BenQ (Siemens) Mobile
- Gyors válaszidejű monitorok játékokhoz
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.