Az OKI erősíti pozícióit a nyomtatópiacon

MTI Sajtóadatbank, 2000. február 1. 21:09
Az OKI Systems Magyarország Kft. az idei, 2000. március végén záródó pénzügyi évben, hasonlóan a tavalyihoz, 1,2 milliárd forint árbevételt vár, s azt reméli, hogy megerősödnek pozíciói a magyar nyomtatópiacon - közölte Érdi-Krausz Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója hétfőn a cég budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyarországon kilenc főt foglalkoztató japán elektronikai, telekommunikációs és adatfeldolgozó berendezéseket fejlesztő és gyártó vállalat 1992-ben hozta létre itteni képviseleti irodáját, amelyen keresztül elsősorban mátrix- és lapnyomtatókat, telefaxokat és internet alapú telekommunikációs eszközöket forgalmaz. Az iroda a térség más országaiban, így például Romániában, Bulgáriában, Horvátországban, Macedóniában, Szlovéniában és Jugoszláviában is ellátja a márka képviseletét.

Az 1881-ben alapított japán anyavállalat világszerte 24 ezer embert foglalkoztat, s elmúlt pénzügyi évi árbevétele elérte az 5,6 milliárd dollárt.

Érdi-Krausz Gábor elmondta: az egyik legfontosabb céljuk az, hogy az idén stabilizálják, illetve erősítsék piaci pozíciójukat, s következő pénzügyi évben már elérjék az 1,6-2 milliárd forintos árbevételt.

Berényi Róbert, az OKI Magyarország kereskedelmi igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: a hazai nyomtatópiacról nagyon nehéz adatokat mondani, mert nincsenek pontos nyilvántartások. Több képviselet például azokat is itt eladott gépeknek tekinti, amelyeket behoz külföldről, de tovább exportál azokba az országokba, ahol szintén ellát képviseleti feladatokat.

A kereskedelmi igazgató úgy becsülte, hogy Magyarországon évente mintegy 100 ezer nyomtatót adnak el, aminek nagy része, 60-70 százaléka lapnyomtató.

Az OKI piaci részesedése 5-10 százalék között mozog, aminek Berényi Róbert szerint az az oka, hogy későn indult a japán cég az itteni piacon. Úgy vélte, idő kell ahhoz, hogy vállalatuk elérje a megfelelő, a mainál mindenképpen nagyobb részesedést.

A sajtótájékoztatón elmagyarázták az OKI úgynevezett LED-technikáját, azaz a fénykibocsátó diódákon alapuló nyomtatást is. A cég képviselői szerint ezek mintegy 20-25 százalékkal olcsóbbak a konkurens termékeknél. Ráadásul üzemeltetésük kevesebbe kerül, s jobb a nyomtatási képük is.

Kulcsszavak: periféria +fontos printer OKI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36