Megnyitották a Compaq szakértői központját Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2000. február 3. 10:28
A Compaq tegnap felavatta budapesti szakértői központját (Compaq Competence Center), amelyen keresztül Vlagyivosztoktól Prágáig, illetve a Balti-tengertől Fokvárosig megnyílik egy mintegy 2,5 milliárd dolláros piac az információtechnológiai iparban érdekelt magyar vállalatok, intézmények és szakemberek előtt.
Beck György, a Compaq Computer Magyarország vezérigazgatója a megnyitó alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: a Compaq a fejlesztési központ létrehozásával az internetes technológia térhódítását kívánja elősegíteni. A központ feladata az, hogy a 96 országra kiterjedő, az úgynevezett Business Development Region valamennyi országában az üzleti igényekre megoldási javaslatokat dolgozzon ki, majd összefogja és koordinálja ennek gyakorlati megvalósítását.

A regionális internetes hálózatintegrációs és szakértői központot virtuálisan Katona Kálmán hírközlési miniszter avatta fel egy videofelvétel segítségével, mivel kormányzati teendői miatt a valóságban nem tudott részt venni az ünnepélyes megnyitón. A miniszter hangsúlyozta: a központ Budapestre való telepítése azt példázza, hogy Magyarországra érdemes befektetni, mert itt jelentős szellemi tőke halmozódott fel, s az ország helyzete és gazdasága stabil.

Beck György elmondta, hogy a központ tevékenysége 96, például afrikai, kelet-közép-európai, közel-keleti és ázsiai országra terjed ki. Ezekben az országokban 1,5 milliárd ember él, s az informatikai piacuk mintegy 30 milliárd dollárt tesz ki. A központ ezen belül egy 2,5 milliárd dolláros piaci szegmenst céloz meg. A vezérigazgató összehasonlításul közölte, hogy tavaly a teljes magyar informatikai piac 1,1-1,2 milliárd dollárt tett ki.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Compaq azért telepítette központját Budapestre, mert Magyarország jó kapcsolatokat ápol az eurázsiai kontinens és Afrika országaival. Nincs nyílt vagy rejtett politikai, illetve gazdasági konfliktusa ezekkel az országokkal. Ráadásul Magyarország NATO-tag, az EU-ba való felvétele pedig folyamatban van. A budapesti központ folyamatosan hozzáférhet a legkorszerűbb hálózati eszközökhöz és know-how-hoz. A Compaqnak azért is esett Magyarországra a választása, mert a helyi leányvállalata évek óta kiemelkedő eredményekkel működik, tavalyi forgalma meghaladta a 30 milliárd forintot, s 11 százalékos részesedésével piacvezető.

Beck György elmondta: a központ nemcsak a hazai és régióbeli Compaq-szakemberek tudására alapoz, fejlesztéseibe bevonja a hazai műszaki felsőoktatási intézményeket, valamint számít az itteni hálózati megoldásszállítók tervezési, kivitelezési, szakértői és tanácsadási tapasztalataira. Kérdésekre válaszolva Beck György elmondta: nem tudják pontosan kiszámolni a központ létrehozására fordított összeget. Hozzátette: a központ működtetésében a kulcspozíció az embereké lesz, s az ő képzésükre fordított összegek nemigen számszerűsíthetők.

A vezérigazgató az eszközberuházásokkal kapcsolatban szintén nem mondott számot, csupán annyit közölt, jelentős összegeket fordítottak erre. A befektetést azonban nem egyedül végezték, mivel a Compaq partnerei is hoztak a központba eszközöket és információtechnológiai megoldásokat. A Compaq szakértői központjának már az induláskor is jelentős feladatokat kell megoldania: így például a bolgár vasutak hálózati infrastruktúrájának korszerűsítését, felül kell vizsgálnia a görögországi Stet-Hellas mobilszolgálató belső hálózatát, modernizálnia kell az afrikai Togo Ecobank országos és további 11 nyugat-afrikai országra kiterjedő rendszerét, s a GTS DataNettel közösen fel kell készülnie a horvát Telecom internetszolgáltató projektjének tenderére.

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36