Ki lesz az év internetes kereskedője?

forrás Prim Online, 2007. szeptember 15. 12:04

Idén harmadik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank, mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat, amit minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kap, amely a vásárlók internetes szavazása, illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul.

A díj kiosztása egy internetes közönségszavazás, majd egy ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított szakmai zsűrizés alapján történik.

Az idei internetes közönségszavazás a WWW.EVKER.HU internetes oldalon folyik 2007. szeptember 17. és október 21. éjfél között, melyet a korábban használt www.azevinterneteskereskedoje.hu domainnév alól is el lehet érni.

A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül – többkörös elbírálás után – először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közöttük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője Díjat. A zsűri a döntéshez többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználóbarátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.

Kulcsszavak: e-business

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36