Eltűnhetnek a távközlési műholdak Európa egéről
Ha az optikai kábeleknek meglesz a megfelelő kapacitásuk arra, hogy a jelenleginél még több adatot továbbítsanak, nem lesz szükség a jelenlegi távközlési műholdak nagy részére. A mesterséges holdak egy kis része azonban továbbra is megmarad a kevésbé fejlett vidékek miatt - mondta Európa egyik vezető távközlési kutatóintézetének stratégiai igazgatója a távirati irodának.
Az optikai szálakon a műholdakhoz képest sokoldalúbb műveleteket lehet végrehajtani, sokkal több szolgáltatást lehet nyújtani, hiszen már ma is nagyobb a kapacitásuk, mint a mesterséges holdaké. Ráadásul az optikai szálat könnyebb is eljuttatni a lakásokba - tette hozzá.
A műholdak kiváltása mellett szól az egyebek mellett az is, hogy azok kiöregedése után megsemmisítésük közben komoly károkat okozhatnak a földre hulló darabok - mutatott rá Wolf von Reden. Az optikai hálózatok terjedésének akadálya lehet, hogy kiépítésük sokba kerül, különösen a tenger alatti vezetékeké. A fejlesztéshez épp ezért kormányzati támogatásra is szükség van. Ha az állam részt vállal az út- vagy közműépítésben, akkor az optikai hálózatok fejlesztését is támogatnia kellene pénzügyileg - mondta a szakember.
Az optikai hálózat fejlődésével öt-tíz évben megjelenhet az új generációs internet, új alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal - tette hozzá.
A Fraunhofer Intézet 2007-es jelentése már rámutatott arra, hogy amíg az adatátvitelben "tegnap" még az egy másodpercre alatt átvihető megabitek számáról volt szó, napjainkban már gigákról beszélünk, a nagyon közeli jövőben pedig tera-, sőt pentabitek vándorolnak a kábelekben. Az új generációs internet a jelenleginél is interaktívabb lesz, egyebek mellett a növekvő felhasználói tartalmak miatt. Ennek a tartalomnak az eljuttatásához azonban technikai fejlesztésekre, így például több optikai hálózatra van szükség - mutat rá az intézet.
Kapcsolódó cikkek
- Japán: Kísérleti műhold az internetes kapcsolat javítására
- Új típusú izraeli műholdat bocsátottak fel Indiából
- Terjeszkedő ASTRA műholdas szélessávú internet
- Oroszország felbocsátott három navigációs műholdat
- Távközlési műholdakat juttattak az űrbe egy Ariane hordozórakétával Francia Guyanáról
- Sávszélesítő kísérleti műhold
- A Galileo rendszer várhatóan 2013-ban indul
- EU: Folytatják a Galileo kiépítését
- Fel nem használt pályázatpénzből folytatódik az EU Galileo projektje
- Év végéig döntenek Galileo közösségi finanszírozásáról
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.