A Microsoft fellebbez a 899 millió eurós EU büntetés ellen

Milkovits Gábor, 2008. május 10. 11:35

A Microsoft fellebbez az EU által februárban kiszabott 899 millió eurós pénzbüntetés ellen annak dacára, hogy az előző ügyben tett fellebbezését tavaly szeptemberben elutasították.

Az Európai Bizottság először 2004-ben szabott ki 497 millió eurós bírságot a szoftvercégre, egyúttal pedig elrendelte a Windows operációs rendszer Windows Media Player szoftver nélküli forgalmazását, valamint azt, hogy a vállalat bocsássa mások rendelkezésére a különféle alkalmazások Windows-on való futtatásához szükséges kulcskódokat. A Microsoft először megpróbálta felfüggeszttetni a rendelkezés végrehajtását, majd 2006-ban az Unió Elsőfokú Bíróságához fellebbezett az ügyben. 2006 júliusában újabb, ezúttal 280 millió eurós bírság következett, mivel az EB szerint a Microsoft továbbra sem tett eleget a szoftverkódokra vonatkozó rendelkezésnek. 2007 szeptemberében aztán a bíróság elutasította a Microsoft fellebbezését, majd az Európai Bizottság idén februárban minden eddiginél magasabb, 899 millió eurós pénzbüntetést rendelt el a vállalat ellen. Az EU versenyhatósága által eddig kiszabott legmagasabb összegű bírságnak számító büntetést azzal indokolta az EB, hogy a Microsoft az első vállalat, amely nem tett eleget egy uniós monopóliumellenes rendelkezésnek.

Miközben a Microsoft többször is tett ígéreteket és eredményekkel kecsegtető lépéseket az ügyben, az áttörés egyelőre elmaradt, a mostani fellebbezés pedig a küzdelem elhúzódását ígéri. Az EU ezalatt továbbra is legalább két, versenyellenes magatartás gyanújával megindított vizsgálatot folytat a szoftveróriás ellen: az egyik változatlanul a Microsoft és a külsős szoftverek együttműködésének problémájával foglalkozik, míg a másik a vállalatnak a PC szoftverek piacán élvezett dominanciáját veszi górcső alá.

Kulcsszavak: Microsoft jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55