Domainstart
Az domainnevek értékesítésével is foglalkozó internetszolgáltatók szerint az elmúlt hetekben, napokban többszörösére nőtt a domainnevek igénylésének száma, ám úgy vélték, az igazi roham majd március 1-je után következik. Nem utolsósorban azért, mert a már regisztrált domainnevekkel kereskedni is lehet, s egy-egy jól hangzó elnevezés eladásakor a tulajdonosok haszonra tehetnek szert.
Az új domainnevek bejegyzésekor a március 2-áig beérkező igények, függetlenül attól, hogy mikor kerültek a regisztrátorhoz, azonos eséllyel indulnak. Az igényeket március 3-án közjegyző előtt sorba rendezik, s ennek alapján bírálják el az igényeket. Ha ugyanarra a névre több igény is érkezik, akkor a tervek szerint az Internet Szolgáltatók Tanácsa sorsolással dönti el, kit illet a név.
A március 3. után beérkező igényeket a normál rend szerint, érkezési sorrendben bírálják el, tehát a név azé lesz, aki hamarabb bejegyezteti valamelyik hazai regisztrátornál. Ezt pedig annak alapján állapítják meg, hogy kinek a kérelme érkezik meg hamarabb a központi szerverre. A domainnevekkel kapcsolatos információk a www.domain.hu weblapon megtalálható regisztrátoroktól szerezhetők be.
A Magyar Szabadalmi Hivatal szerint azonban a regisztrációnál figyelembe kell venni a szellemi tulajdon védelmét szolgáló előírásokat, s különösen a védjegyek oltalmáról szóló törvény rendelkezéseit. E szabályokból egyértelműen következik, hogy a más védjegyével azonos vagy összetéveszthető domainnév üzleti célú használata törvénybe ütközik, ha ahhoz a védjegyjogosult nem járult hozzá. Aki ilyet tesz, az védjegybitorló. A hivatal a 06-80-345-678-as zöld számán ad tájékoztatást ez ügyben, illetve március közepétől internetes honlapján közzéteszi a nemzeti lajstromozott védjegyek adatbázisát.
Kapcsolódó cikkek
- Több tízezer .eu oldal működését függesztették fel
- A DT beperelte az Integrity Kft.-t
- Az .xxx bejegyző beperelte az amerikai kormányt
- Perelik az ICANN-t a .com kiterjesztésű domainek kezelése miatt
- Az EU a .kid domain bevezetését tervezi
- Irak visszakapta a .iq domainek ellenőrzési jogát
- Elnézést kér az ékezetes doménnevekkel ügyeskedő hencidai cégvezető
- Ismert márkák ékezetes doménváltozatait próbálják "megkaparintani"
- Precedens értékű döntés a Sex.com domén-vitában
- Megosztott országok - ki fogja irányítani az internetet?
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).