Dell okostelefon februárban?
Nos, a februári időpont egyértelműen a barcelonai GSM Mobil Világkongresszust előlegezi, azonban a Dell többször is cáfolta, hogy bármilyen terméket be akarna mutatni a rendezvényen. Az üzleti lap ennek ellenére úgy tudja, hogy a számítógépgyártó már most több kész okostelefon-prototípussal rendelkezik, amelyek között egy érintőképernyős és egy QWERTY billentyűs modell is található, Android és Windows Mobile platformokon egyaránt. A WSJ olyan távol-keleti gyártóktól szerezte az információit, amelyekkel a Dell állítólag tárgyalásokat folytatott a készülékek gyártásáról. A hírek szerint az Ázsiát bejárt tárgyalócsapatnak a Motorola egykori mobilfőnöke, Ron Garriques, valamint a Dell netbook-részlegének vezetője, John Thode is a tagja volt.
A lépés egyébként teljesen logikus lenne a Dell részéről, ahogyan bármely számítógépgyártótól, hiszen nem orákulumnak lenni ahhoz, hogy valaki belássa, a műszaki fejlesztések hatására az okostelefonok egyre inkább lefedik a hordozható PC-k funkcióit. Márpedig ez azzal jár, hogy egyre inkább helyettesíteni is tudják majd a laptopokat, ami hatalmas piacot jelent a jövőben, ugyanakkor negatívan sújthatja azokat, akik csak hagyományos PC-ket gyártanak. Az első, aki felismerte az idők szavát az Acer volt, amely már hivatalosan megerősítette, hogy február 16-án bemutatja a barcelonai rendezvényen első saját okostelefonjait.
Kapcsolódó cikkek
- Ígéretes hazai fejlesztésű forgalomfigyelő okostelefonokra
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- iPhone OS4 720p videórögzítéssel
- Intel Atom CPU okostelefonokba
- Új Dell-szerverek Intel Xeon 7500 processzorokkal
- Robbanás előtt áll az érintőképernyős mobiltelefonok piaca
- Előretör Amerikában az Android
- A Google után a Dell is kivonul Kínából?
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
- WSJ: PlayStation funkciós telefont és mini tabletet tervez a Sony
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.