Irán megkezdte hét új műholdjának tervezését
Négyet ezek közül alacsony, hármat pedig magas keringési pályára terveznek - idézte az állami televízió honlapja a minisztert.
Az ázsiai ország február másodikán állította űrbeli pályájára első műholdját egy Szafir-2 típusú, saját gyártmányú rakétájával. Teheráni közlés szerint az Omid (Remény) nevű távközlési műhold is száz százalékig iráni gyártmányú.
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának helyettes vezetője nyugtalanítónak nevezte az iráni műholdfelbocsátást. Az ehhez használt technikai megoldások alkalmazhatók ballisztikus rakéták indítására is - indokolta aggodalmát James Cartwright tábornok.
Nyugati fővárosokban azzal vádolják Iránt, hogy titokban atomfegyver gyártására és atomeszközök hordozására alkalmas ballisztikus rakéták előállítására törekszik. Irán újra meg újra tagadja, hogy akár nukleáris, akár űrprogramjának lennének katonai céljai.
Az iráni műszaki tudományok haladását, technikai vívmányait dicsérve Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azt mondta a minap, hogy hazája meg akarja törni a Nyugat "tudományos monopóliumát".
Kapcsolódó cikkek
- Orosz hordozórakéta állított pályára egy amerikai műholdat
- Májustól át kell állítani a UPC parabolaantennáit
- Kínai műhold-diplomácia: tudomány, üzlet és befolyás
- Infravörös térképet készít a világűrről a NASA új műholdja
- Japán felbocsátotta ötödik kémműholdját
- India elveszítette a kapcsolatot Hold-szondájával
- Elindítottak egy Ariane rakétát a világ eddigi legnagyobb távközlési műholdjával
- Műholdas tájékozódási fesztivál Tatán
- Eladta a GTS-Datanet a műholdas adatátviteli részlegét a HDT-nek
- India pályára állított egy izraeli gyártmányú felderítő műholdat
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.