A Vodafone megvenné a Deutsche Telekom brit részlegét

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 30. 09:21

A brit-amerikai Vodafone, a világ legnagyobb bevételű mobilszolgáltatója megvenné a Deutsche Telekom brit mobilszolgáltatóját, a T-Mobile UK-t, jelentette hétfőn a Financial Times bennfentesekre hivatkozva. Egyik cégnél sem kommentálták az értesülést.

A Vodafone-t aggasztják a túltelített brit piacon alacsony tarifák, és hasonló gondjai vannak a T-Mobile UK-nak is. Az első negyedévben éppen a T-Mobile arculatértékének kényszerű, 1,779 milliárd eurós leírása okozott 1,124 milliárd eurós veszteséget adó után a Deutsche Telekomnak. Enélkül  az adózott eredménye 655 millió euró lett volna, igaz, az is kisebb az egy évvel korábbi 750 milliónál. Tavaly a Deutsche Telekom adózott eredménye egyszeri tételekkel együtt 1,5 milliárd euróra nőtt a 2007-es 600 millióról, egyszeri tételek nélkül 3,4 milliárd euróra gyarapodott 3 milliárdról.

(A Magyar Telekom Nyrt. 21,5 milliárd forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, csupán 2,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miután tavaly egész évben 54,6 százalékkal 93 milliárd forintra növelte profitját).

Elemzők még így is 3-4 milliárd euróra tartják a T-Mobile UK piaci értékét. A Deutsche Telekom már tavasszal megbízta a JPMorgan bankházat, hogy vizsgálja meg a T-Mobile UK számára adódó lehetőségeket, miután a részleg több éve gyengén teljesít.

Ha az egyesülés sikerül, akkor az új egység, 40 százalékos bevételi aránnyal, magasan vezető lesz a brit mobilpiacon. A jelenlegi piacvezető Q2 - a spanyol Telefónica tulajdonában - piaci részaránya körülbelül 27 százalékos, a Vodafone-é 25 százalékos, a France Télécomhoz tartozó Orange-é 22 százalékos, a T-Mobile UK-é 15 százalékos,  a "3"-é - a hongkongi Hutchison Whampoa vállalkozásáé - 8 százalékos.

A brit az egyetlen nagyobb európai piac, ahol öt szolgáltató verekszik az ügyfelekért, és ez rontja az árakat és a profitrést. Ezt a nyomást enyhítené, ha egyesülés révén kevesebb cég maradna a piacon, ehárítva egyszersmind az esetleges kartellgyanúkat is: ahol addig két cég között alkalmasint fölmerülhetett az egyeztetés gyanúja, ott egy cég marad, így a kartellgyanú értelmét veszti, ez a nagy versenynek kitett cégek régi módszere az előre menekülésre.

Lehet azonban, hogy a brit versenyfelügyelet éppen erre tekintettel nem engedélyezi a Vodafone és Deutsche Telekom brit részlegének összevonását, írta a Financial Times, de hozzátette: lehet, hogy mégis engedélyezi, hiszen egy szolgáltató 40 százalékos piaci aránya ma már nem kirívó, ilyen a helyzet Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is.

Nagy-Britanniában volt már példa versenyhivatali elutasításra, de az már régen volt. A Vodafone 1999-ben megszerezte az Orange-t, ám 2000 végén kénytelen volt megválni tőle, versenyhatósági döntés miatt.

Kulcsszavak: Vodafone Deutsche Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55