OpenPress: ügynökség amatőr fotósoknak

Kiss Ádám Zoltán, 2009. augusztus 13. 20:02

Számos hír jelent már meg világszerte fénykép nélkül pusztán azért, mert egy profi fotós sem tartózkodott az esemény helyszínén, míg rengeteg amatőr fotó készült, mely akár a sajtóban is megállta volna a helyét. Ezt a kettőséget oldaná fel az OpenPress.

Az újonnan induló OpenPress Nemzetközi Fotóügynökség elhárítja az akadályokat a szabad információáramlás útjából, bárki számára összeköttetést biztosít a médiával a leghatékonyabb módon. A hagyományosan működő ügynökségek ezt nem használják ki az amatőr fotósok nagy és egyre növekvő számát és jelenlétét, a jelenlegi médiastruktúra elsősorban az események főbb színtereire koncentrál, a világ nagy részét fehér foltként hagyva. A helyi szerkesztőségek nem küldhetnek mindenhova saját tudósítót, a nagyobb hírügynökségek pedig csak marginálisan foglalkoznak lokális témákkal. Az OpenPress többek között erre a problémára is megoldást nyújt újdonságaival. Minden feltöltött kép vagy esemény tartalmához pontos földrajzi meghatározás társul, ezzel biztosítják, hogy a szerkesztők a térképen szabadon kijelölt terület képei és eseményi között kereshessenek.

Az augusztus 20-án induló új honlap 17 nyelven működik, paralel szótár segítségével bármely nyelven is címszavazta a felhasználó az általa eladásra kínált képet, azt könnyen megtalálja az a potenciális vásárló is, aki a rendszer egy másik nyelvén kezd kulcsszavak segítségével a kép kereséséhez. Az ügynökség első európai megmérettetését augusztus 20-án tartja Magyarországon. Az ünnepi eseményekről készített amatőr fotók akár már be is kerülhetnek a legkülönbözőbb sajtóorgánumokba.

 

Kulcsszavak: fotó

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

2024. április 7. 12:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36