Peren kívül kiegyeztek az eBay és a Skype alapítói

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 8. 17:05

A Skype alapítóinak és az online aukciós ház vitájának vetett véget a peren kívüli megállapodás, így az eBay eladhatja a vállalat javát az eredetileg kitárgyalt közel 2 milliárd dollárért.

A vita onnan eredeztethető, hogy az eBay még 2005-ben 3,1 milliárdot fizetett a szolgáltatóért, ám a Skype működését biztosító GlobalIndex technológia a VoIP telefonos társaság alapítóinak tulajdonában lévő Joltid bejegyzett terméke. Amikor az eBay 2005-ben 2,6 milliárd dollárért megvásárolta a Skype-ot, licencszerződést kötött az alapítókkal a GlobalIndex használatáról, amit a Joltid később fel kívánt mondani.

Amennyiben az illetékes amerikai bíróság a Joltid javára döntött volna, az eBay számára csupán két lehetőség maradt volna: vagy lecseréli a Skype P2P technológiáját, vagy pedig kénytelen lesz beszüntetni a szolgáltatást. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Skype a vártnál nehezebben tud bevételekre szert tenni a VoIP telefonos rendszeren keresztül. Mivel a szolgáltatás az interneten ingyenes és csupán a külső hálózatokba történő hívásokért kell fizetni, bevételi forrásként marad a reklámfelület, illetve a licencdíjak, amiket más társaságok fizetnek azért, hogy integrálhassák a Skype-ot saját termékeikbe. Ha még ez sem lenne elég, az eBay az augusztusban felmerült jogi vita és a kis nyereség miatt szeptemberben meghirdette és napok alatt eladta a Skype kétharmadát. Az aukciós portál kétmilliárd dollár körüli árat szeretett volna kapni leánya 100%-áért, ezzel szemben annak kétharmadát sikerült eladnia 1,9 milliárdért, tehát az eBay megvált az általa birtokolt népszerű VoIP-szolgáltató 65%-ától, ám továbbra is megőrzött magának 35% tulajdonrészt. Az ügylet lezárását eredetileg a negyedik negyedévre tervezte az eBay és a vásárló befektetői csoport,  ezt veszélyeztette a jogi vita.

 A megállapodás értelmében a Skype alapító Niklas Zennstrom és Janus Friis lemond az alapszoftverhez kötődő jogairól, azok teljes egészében a Skype tulajdonába kerülnek, cserébe 14 százalékos tulajdonjogot kapnak a VoIP vállalatból. Az új felállással a vállalat értékesítése után a felvásárló befektető csoport 56 százalékos tulajdonjoggal rendelkezik majd, míg az eBay 30 százalékos részesedést tart meg, arról nem szól a közlemény, hogy a vételárat mindez befolyásolja-e, és ha igen, milyen mértékben.

Kulcsszavak: Skype eBay +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36