Nyolcezren a (Net)startkövön

Az ismeretszerzés és a szórakozás az Internet fő célja

Vértes János, 1999. augusztus 16. 17:28
Ki gondolta volna, hogy a magyar internetezők 39 százaléka szeretne egy újságot az Internetről a magyar World Wide Weben? Ha így van, kívánságukat gyorsan teljesítjük: irány a www.ikalauz.hu (azóta PRIM Online - a szerk.), amelyről egyik kedves olvasónk – aki linkként feltette címünket oldalára – azt írta: "jobb, mint az eredeti, papír alapú Internet Kalauz".

A felmérést, amely azt mutatja, hogy ma még az emberek a hagyományos média befolyása alatt fordulnak eme új médium felé, a Medián készítette, s természetesen rendelkezik bizonyos korlátokkal: a mintára a kezdő internetezők túlsúlya a jellemző. Azok közül ugyanis, akik úgy vélik, hogy egy Internet-tanfolyam számukra már semmi újat nem nyújthat, egyetlenegy személy sem került be a mintába, hogy miért, az az alábbiakból kiderül.

Az iSYS – a Digital Magyarország, a Matávnet, a HVG Online és a Medián támogatásával – 1997 őszén indította el online Internet-tanfolyamát Netstart néven. A tanfolyam ingyenes volt, a jelent-kezőknek mindössze egy regisztrációs lapot kellett kitölteni, ám éppen ez az "apróság" tette lehetővé, hogy elkészüljön az eddigi legátfogóbb statisztikai elemzés az Internet-felhasználókról (legalábbis a kezdő Internet-felhasználókról), s ezáltal a szervezők, a statisztikai felmérést készítők üzleti információkkal tudtak "fizetni" a szponzoroknak a tanfolyam támogatásáért.

A tanfolyam lebonyolítása az e-mail és a World Wide Web kombinációján alapult. Az e-mailben jelentkező hallgatók e-mailben kapták meg az első tesztet, a helyes megoldás után haladhattak tovább, s közben ismerkedtek meg az online fórumok megtalálásának fortélyaival, s a Hálón történő ismeretszerzéssel.

Az iSYS eredetileg 5000 jelentkezőre számított, ám már az első héten elérték az ezres létszámot, a november 3-i induláskor pedig háromezernél többen kapták meg az első leckét. Végül is a január végi jelentkezészárásig összesen 7807 felhasználó regisztráltatta magát, ami a magyar internetezők 3–5 százalékát teszi ki.

A kezdeti regisztrációt követően a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet dolgozta fel a résztvevők adatait, s a 16 leckés tanfolyam során összesen három ízben küldött egy-egy kérdőívet a résztvevőknek. Az egyéni tempóban elvégezhető tanfolyam befejezését követően, 15. és 16. lecke gyanánt a résztvevők további két kérdőívet kaptak, amely az Internet kereskedelmi lehetőségeiről gyűjtött információkat.

A felmérés végül is a tanfolyamot záró kérdőíveket elsőként kitöltők ezres mintája alapján készült, és ezt extrapolálhatjuk – némi korrekcióval – a magyar internetezők teljes táborára.

(Egyébként azt, hogy mégsem csupán a kezdők felmérése ez, éppen a felmérés egyik grafikonja igazolja: a megkérdezettek 30 százaléka egy évnél régebben internetezik, és további 30 százalék van túl a legnehezebb első három hónapon.)

Első a pihenés, aztán az üzlet

Kiadónk kétféle internetes magazinja közül a többséghez bizonyosan az Internet Kalauz szól, amely – az internetezők zöméhez hasonlóan – a szórakozás, az ismeretszerzés és a kapcsolatteremtés irányából közelít az Internethez.

Másik lapunk, a Business Online amolyan 3 százalékos magazin, a marketing ugyanis csak ennyi válaszolónál szerepel első helyen. A legtöbben a kapcsolattartást preferálják (29%), majdnem ennyien keresik a szórakozási lehetőségeket a Világ-hálón (27%), és ugyancsak ebbe a súlycsoportba tartozik a tanulás (26%). A kutatást 15% nevezte meg, aminél persze

nehéz eldönteni, hogy tudományos alapműhöz vagy valamilyen népszerű vetélkedőre való felkészüléshez van szükség bizonyos információk felkutatására.

Kik interneteznek, és hol?

Sokszor és sokat hangoztatják, hogy az Internet esélyegyenlőséget teremt falu és város, vidék és főváros között, ám ennek ellenére a felmérés egyik legmeglepőbb adata, hogy a fővárosiak kisebbségben vannak a vidékkel szemben, és ezen a téren Nyugat-Magyarország sem vezet Kelet-Magyarországgal szemben. Azt – már csak a telefonviszonyok és az intézmények koncentráltsága miatt is – túlzás lenne elvárni, hogy a lakossági arányok pontosan tükröződjenek, hiszen a fővárosban van a felhasználóknak közel a fele, ez 47 százalék, míg az ország két felében egyaránt 25–25% az arány. A hiányzó 3 százalékot a külföldiek teszik ki, jelezve, hogy a Hálón nincsenek határok.

Nem meglepő, hogy a férfi–nő arány 72 a 28-hoz, s az se, hogy az internetezők egyharmada egyetemista korú. Az talán már inkább, hogy a negyvenen felüli korosztály is 20 százalékot képvisel, nagyjából annyit, amennyit a 31 és 40 közöttiek tábora. Az intézményi koncentráltságot Budapest kapcsán említettük már, s ez visszaköszön annál az adatnál is, hogy

a többség csak a munkahelyéről, illetve tanintézményéből kapcsolódik föl a Világhálóra, de ez ma már korántsem kizárólagos, 38%-nak van az otthonában hozzáférési lehetősége, sőt 20 százaléknak csak otthon.

Otthonról vásárolni?!

Akinek nincs még otthon előfizetése, az többnyire (54 százalékban) a telefontarifát és nem az előfizetést okolja, ez utóbbi csak 28%-nál gond. Van, akinél egyik sem lenne baj, de nincs otthon modem, vagy nincs számítógép... (Ahogy a vicc mondja: "nincs harang"...)

A legtöbben heti 1–3 órát lógnak a Neten, vagyis kijön a sok szolgáltatónál megtalálható havi tízórás csomag. A 42 százalékos mag mellett van egy 17 százalékos e-mailező réteg, ugyanakkor a kérdőíveket kitöltők harmada kilóg a havi tízből, de belefér az 55 órában limitált Matáv Profi csomagba. Heti 20 óránál többet csak a válaszolók 6 százaléka internetezik.

Na de térjünk vissza az üzletre!

Bár a megkérdezetteknek csak 12 százaléka vásárolt már az Interneten, 54 százaléka használt vásárlásánál vagy üzleti döntésénél internetes hirdetésben látott információt, s a megkérdezettek 76 százaléka hajlandó pénzt is áldozni – igaz, csak egy kisebb összeget – az Interneten keresztül hozzáférhető információkért.

A legkönnyebben szoftverletöltéssel lehet kihúzni a pénzt a nézelődők zsebéből, 45% fizetne szakfolyóiratcikkekért, 40% szótárért, lexikonért, jogtárért. Hátul kullognak az ételreceptek és az erotikus képek, értük csak a válaszolók 5 százaléka fizetne.

Talán az sem érdektelen, hogy ama 88 százalékból, amely még nem vásárolt, 31% ezt csak azért nem tette, mert még nem találkozott olyan kínálattal, ami megnyerte volna a tetszését, vagyis ha egy kicsit növekedne és tartalmasabbá válna a kínálat (ld. még a vezércikket), akkor bizonyosan növekedne az online bevásárlás iránti hajlandóság.

Egyébként ennek ma már a bankkártya sem áll útjában, a megkérdezettek 80 százaléka rendelkezik vele, bár e tábornak majd a fele csak pénzfelvételre használja, vásárlásra még boltban sem...

Microsoft kontra Netscape

Arra is kiterjedt a közvélemény-kutatók figyelme, hogy a szoftverkörnyezetre is rákérdezzenek. Ami az operációs rendszert illeti, a Microsoft nem panaszkodhat, a gépek 52 százalékán Windows 95 van, 31 százalékán Windows 3.1, további 7 százalékon pedig Windows NT. Ugyanakkor a böngészők frontján Magyarországon még stabilnak tűnik a Netscape fórja, ugyanis csaknem kétszer annyian kedvelik a Navigatort (és/vagy Communicatort), mint az Explorert.

Hasznos-e az Internet?

Végezetül szögezzük le, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége hasznosnak ítéli az Internetet. A tízpontos skálán a skála alsó felére ezerből csupán 140-en húzták az értékmutatót, ugyanakkor 38 százalék minősítette tízesre, 29 százalék pedig 8–9-esre az Internetet, vagyis a megkérdezettek több mint háromnegyede nagyon elégedett a Világhálóval.

Ha valaki másként érez (vagy éppenséggel ugyanígy, csak szeretne bekerülni egy hasonló felmérésbe), annak a tavaszszal újra induló Netstart tanfolyamot ajánljuk, ahol mellesleg még egy csomó hasznos tudnivalót is felszedhetünk.

Kulcsszavak: onlineszolg iSYS

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52