Egy hónapot késhet a Nokia N8
A Nokia korábban augusztus végére ígérte a mobilt és a premierre szinte egész Európában egy időben került volna sor. Most viszont úgy tudni, hogy csak szeptember végén, és első körben csak néhány piacon, például Olaszországban, Oroszországban, illetve Kínában kerül a boltokba a készülék. A nagyjából nettó 370 euróba kerülő, kapacitív multitouch OLED érintőkijelzős N8 végre valóban az iPhone és az Android mobilok méltó versenytársa lehetne a piacon, ráadásul olyan extrákkal is rendelkezik, mint a kép-, videó- és dokumentum-szerkesztő, a HDMI kimenet, a HD-videófelvevős 12 megapixeles kamera, valamint a színes alumínium-ház. A hírforrások szerint azonban az okostelefon lelkét adó új Symbian^3 operációs rendszer még mindig nincs teljesen kész, és ebből adódik a csúszás. Állítólag novemberben egy komolyabb szoftverfrissítésre kerül majd sor, ami a Webkit böngésző újabb verzióját, DivX-támogatást, valamint a rendszer gördülékenyebb működését biztosító módosításokat fog tartalmazni. A hírforrások szerint a szélesebb körű forgalmazásra is csak majd ezt követően fog sor kerülni.
A Nokia számára igen fontos lenne, hogy mielőbb áttörést érjen el a megújult Symbian platformmal és a hozzá gyártott telefonokkal. A praktikus, gyors és könnyen kezelhető Google Android ugyanis már most számtalan vonzó alkalmazással tudja egyre népszerűbbé tenni magát, de a folyamatos csúszások miatt még az is előfordulhat, hogy az év végére várható Windows Phone 7 mobilok is beelőzik a Nokiát.
Kapcsolódó cikkek
- Piros és zöld színekben is elérhető lesz a Nokia Lumia 800
- Nokia 803: a multimédiás szörnyeteg
- 1,4GHz-es processzorral érkezhet az utolsó Symbian-os mobil – Nokia 801
- Nokia Lumia 800 és Lumia 710 a Telenor kínálatában
- Lelepleződött a Nokia Lumia 900
- A Nokia megválna okostelefon divíziójától?
- A Samsung megelőzte Nyugat-Európában a Nokiát
- Áprilisban érkezik a Nokia E7 kommunikátor
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- Februárban jön a Nokia N9 mobiltelefon Intel Atom lapkával és MeeGo operációs rendszerrel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.