Hétezer állás szűnik meg a Nokiánál 2012 végéig
A világ vezető mobilgyártója azt közölte szerdán, hogy elsősorban Dániában, Finnországban és Nagy-Britanniában kerül sor létszámleépítésre. A Nokia arról is beszámolt, hogy "stratégai együttműködésre" lép az Accenture céggel, ami részben azt jelenti majd, hogy mintegy 3 ezer Nokia-alkalmazott kerül át a technológiai konzultációs vállalathoz. A továbbiakban az Accenture szolgálja majd ki a Nokia készülékekben használt Symbian operációs rendszert. A Nokia februárban megállapodott a Microsoft céggel arról, hogy okostelefonjaiban már az amerikai cég szoftverét alkalmazza majd a Symbian operációs rendszer helyett. Ennek az ügyletnek a révén a Nokia kutatási és fejlesztési költségei 1 milliárd euróval csökkennek 2013-ra a tavalyi 5,65 milliárd euróról.
Kapcsolódó cikkek
- Nokia - NGM: közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
- Átszervezésekre készül Romániában a Nokia
- Zuhant a Nokia árfolyama a profitfigyelmeztetés után
- A Nokia 16 ezer munkatársat "érintő" átalakításra készül
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés
- Leépítésekre készül a Nokia
- A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített
- Jó negyedév, elbocsátások a Nokiánál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.