A városok elvesztegetik az okos technológiákban rejlő lehetőségeket

forrás Prim Online, 2012. április 17. 12:12

A világ városainak nagy része elvesztegeti az úgynevezett okos technológiákban rejlő lehetőségeket, egyrészt azért, mert a magán- és a közszféra érdekeit nem tudják közös nevezőre hozni, másrészt azért, mert a technológiai kezdeményezéseknek sokszor nincs egyértelmű, kézzelfogható előnye a fogyasztók és a városlakók számára - derül ki az Accenture kutatásából.

    A vezetési tanácsadással és technológiai szolgáltatásokkal foglalkozó világcég tanulmányában egy újabb okként megemlítette azt is, hogy sokszor maguk a városok, országok sincsenek meggyőződve arról, hogy a beruházások, amelyeket elvárnak tőlük, valóban megtérülnek, illetve társadalmilag és gazdaságilag hasznosak.

    Szakértők szerint jó példa erre a még csak papíron lévő elektronikus útdíj-rendszer, amelynek működése milliárdokat hozna például Magyarországnak, bevezetéséről azonban, vélhetően az érdekellentétek miatt, évek óta nem tudnak megegyezni az érintettek. Annak ellenére sem, hogy minden technikai és egyéb feltétel adott a működtetéséhez. Ehhez hasonló példa fővárosi tömegközlekedési cég esetében a még meg nem valósult elektronikus utastájékoztatási és díjfizetési rendszer.

    Bacsó Tibor, az Accenture magyarországi ügyvezető igazgatója kedden, a Föld Napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, 2020-ra 5 milliárd ember fog városokban élni, így ők lesznek a Föld erőforrásainak legnagyobb fogyasztói.
    Hozzátette, miközben a városlakók is jelentős urbanizációs kihívásokkal néznek szembe, folyamatosan növekvő szükségleteik miatt a városoknak is egyre nagyobb gazdasági és társadalmi problémákat kell kezelniük.

    Az ügyvezető kifejtette, az Acccenture "intelligens város - smart city" koncepciója a meglévő infrastruktúrákhoz társítja az új digitális eszközöket, amelyek egyesítésével új megoldásokat lehet bevezetni. Gátolja azonban változást, hogy a városok jó része külön-külön, egyedi projektek keretében fejleszti például energetikai, közlekedési, egészségügyi, közbiztonsági rendszerét, illetve infokommunikációs technológiáját, átfogó stratégia és keretprogram nélkül.

    Az Accenture szerint Magyarországon is érdemes a városoknak felmérniük a koncepcióban rejlő lehetőségeket. Egy intelligens város ugyanis nemcsak a környezet szennyezését csökkentheti, hanem magas színvonalú szolgáltatásaival és élhető környezet kialakításával vonzza a tehetséges fiatalokat, növeli a beruházások számát, élénkíti a gazdasági környezetet és segítheti új iparágak kifejlődését, ezzel is hozzájárulva az életszínvonal növeléséhez.

    A társaság tanulmánya szerint London már felfedezte a digitális infrastruktúrában rejlő lehetőségeket, polgárai számára kifejlesztette és ingyenesen elérhetővé tette a Londoni Adattárat, egy hivatalos honlapot, amely számos közérdekű adathoz enged hozzáférést. Ezzel nemcsak innovatív ötletek és alkalmazások kifejlesztését is lehetővé tette, hanem üzleti vállalkozások létrejöttét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36