Dél-Koreában a phabletek a menők
Egyre inkább hódítanak a nagykijelzős telefonok, a phabletek, amelyek okostelefonnak már túlméretezettek, ám táblagépeknek ugyanakkor túl kicsik. Dél-Koreában kiemelt figyelmet kapnak.
A Flurry ábrája szemlélteti számunkra, mennyire népszerű jelenleg az okostelefon és táblagép között áll kategória, a phablet. Úgy tűnik, világszerte a kiskijelzős táblagépek elterjedtségével vetekszik (7%v.s 6% a phaletek javára), és itt még a kise méretű telefonok is jelen vannak (4%).
A Galaxy Note 3 bemutatóján a Samung kollégáival való beszélgetés során került szóba az Ázsiában uralkodó trend, ahol már-már cikinek számít a kis kijelzős telefon. A felmérés ezt látszik igazolni, ugyanis Dél-Korára vetítve a kérdést látható, hogy a kis kijelzős modellek eltűntek a sorból, valamint a phabletek majdnem olyan arányban vannak jelen (41%), mint közepes méretű mobilok (54%). Itt ez a két kategória hódít, a táblagépeket elenyésző mennyiségen használnak.
Dél-Koreában nem olyan meglepő módon a Samsung uralja a piacot 60%-os részesedéssel, és a Flurry szerint az itt használatos eszközök 85%-a helyi gyártmányú is.
Nálunk éppen trendforduló zajlik, hiszen míg régebben a nagy kijelzős telefonokat el sem tudtuk képzelni, addigra ma már a táblagépek szinte természetes részét képezik a piaci kínálatnak, és a phablet, mint kategória is egyre nagyobb szeletet hasít ki magánnak a tortából. Ezt hazai kutatócégek felmérései is igazolni látszanak, amelyből a Galaxy Note 3 népszerűsége is jól látszik.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung következő nagy dobása – Galaxy Note III
- Egyszerre lesz Android és Windows Phone a HTC telefonokon?
- NFC-s, költséghatékony lézernyomtatók a Samsungtól
- Több mint 40 millió eladott Galaxy Note
- Galaxy Note 3 a Vodafone kínálatában
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- A Samsung egyelőre nem számít a memóriaáramkör piac fellendülésére
- A Nokia után a Samsung is visszaesést jósol a mobilpiacon
- A Samsung a nyuget-európai mobilpiac élére tör
- Tovább esnek a lapkaárak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon, egyfajta interaktív vállalkozói marketplace. Az egyedülálló és ingyenes üzletfejlesztési platform, a Brillit, ezzel egy olyan digitális szolgáltatáskereső felületet hoz létre saját – már most is 4000 céget és vállalkozót tartalmazó adatbázisából –, ahol bárki, legyen az magánszemély vagy cég, könnyen rátalálhat az igényeinek megfelelő szolgáltatásra. Ezzel párhuzamosan az oldalra regisztráló szolgáltatók saját profiljuk kitöltésével erősíthetik online jelenlétüket, és ezáltal jelentősen támogathatják értékesítési törekvéseiket.