A Twitter vezetője Kínába készül

Czipperer Dia, 2014. március 17. 11:12

Dick Costolo, a Twitter vezérigazgatója Shanghaiba utazik, hogy kormányzati tisztviselőkkel tárgyaljon, valamint, hogy többet megtudjon a kínai kultúráról és az ország technológiai szektoráról. Jelenleg a közösségi oldal használata tiltott Kínában.

A Twitter vezetője első kínai útjára készül, hogy kormányzati tisztviselőkkel, kutatókkal és egyetemi hallgatókkal beszéljen. A vállalat elutasította azt a gondolatot, hogy irodát nyisson Kínában, mivel kötnék őket a kínai törvények.

 

A Twitter szóvivője elmondta, hogy Dick Costolo azért látogat Kínába, mert többet szeretne megtudni az ország kultúrájáról, valamint a virágzó technológiai szektorról. Jelenleg a Twitter tiltott az országban, 2009-ben hozták meg ezt a döntést. Ennek ellenére van egy kisebb felhasználói bázis, akik VPN-en keresztül vagy más hasonló módon használják a közösségi hálózatot. Becslések szerint a tweetek 0,05%-a származik Kínából.

 

Costolótól nem várható el, hogy kérje a kínai hatóságokat, hogy oldják fel a tilalmat, de ily módon közeledhet az ország felé. A Twitter nem hozta nyilvánosságra, mi Costolo tényleges célja a kínai tisztviselőkkel való tárgyalással.

 

Forrás: Engadget.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39