Salgótarjánban folytatódik a Digitális Közösség Program

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 18. 17:35

A digitális világban való aktív részvételhez tudást, képességet és lehetőséget kínáló programot idén ősz elejével Salgótarjánra is kiterjesztik – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) keddi közleménye szerint Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár Miskolcon abból az alkalomból, hogy az elsők között sikeresen pályázóknak átadták a Digitális Közösség Programban elnyert eszközöket.

Az NFM közleményében kiemeli: fontos mérföldkőhöz érkezett a Digitális Közösség Program, a programiroda feldolgozta és kiértékelte a miskolci lakhellyel rendelkezők pályázatait. Az Európai Unióban is egyedülálló projekt nyertesei e héttől kezdődően kapnak telefonos tájékoztatást az átvétel időpontjáról.
 

Vályi-Nagy Vilmos a közlemény szerint elmondta: a program nyertesei számára a kapott eszközök és az oktatás révén könnyebbé válhatnak a mindennapok, például elektronikusan vásárolhatnak vagy intézhetik az ügyeiket. A nehezebb körülmények között élő családok is bekapcsolódhatnak a digitális közösségbe, és így hozzáférhetnek olyan információkhoz a világhálón, amelyek segítik őket az álláskeresésben, az önképzésben, a kapcsolattartásban. A digitális írástudatlanság felszámolását támogatja a kormány szélessáv-fejlesztési programja is, amelynek köszönhetően 2018-ra mindegy magyar háztartásban hozzáférhető lesz a legalább 30 megabit/secundum sebességű hálózat.
 

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a közlemény szerint hozzátette, hogy a programnak köszönhetően a miskolciak több szempontból is hasznosíthatják a digitális világ, a digitális közösség nyújtotta lehetőségeket: a távmunka végzésén át a tanuláson keresztül a hétköznapi életük kiteljesítéséig, sőt a hálózatfejlesztés eredményeként javul a közbiztonság is.


 

A Digitális Közösség Program első, miskolci szakaszában több mint 10 ezer laptopot adnak át várhatóan legkésőbb június végéig, egy rövid eszközismertetővel egybekötve. A programba többek között álláskeresők, kisgyermekes anyukák, nyugdíjasok, diákok és megváltozott munkaképességűek kerültek be.
 

A tavaly novemberben elindított pilot projekt célja, hogy hozzájáruljon az esélyegyenlőség megteremtéséhez, az életminőség javításához, és az érintett terület felzárkóztatásával az ország versenyképességének növeléséhez. Ennek érdekében a kormány a borsodi megyeszékhelyen és a miskolci járásban összesen 17 ezer laptopot juttat el a rászorulókhoz, és térítésmentes oktatást biztosít a digitális írástudatlanok és az alacsony szintű digitális írástudással rendelkező személyek számára - áll a közleményben.

 

fotó: MTI - Digitális Közösség Program Miskolcon
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32