Gyerekektől tudnak igazán tanulni a számítógépező idősek

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 14. 09:14

Felnőtt tanárokkal is próbát tett a Pannon Nyugdíjas Szövetség, amikor szépkorúaknak szervezett számítógépes oktatást, ám végül úgy döntöttek, jobb, ha középiskolás fiatalokra bízzák a feladatot.

Az életkor nem akadály! – Sikeresen működik a Netnagyi Program, nemrég konferenciát is tartottak róla Pécsett, ahonnan a mozgalom elindult.  Nemes Krisztina, a NET-Nagyik Egyesület elnöke elmondta, a szépkorúakat számítógépezésre, internethasználatra oktató program bölcsője a VOKE Vasutas Művelődési Ház. Az ötlet 2000-ben az intézmény akkori igazgatója, Molnár Géza „fejéből pattant ki”.

A NET-Nagyik Egyesület néhány évvel később, tíz éve alakult meg, tagjainak száma száz körül van. Győrben is igen sok az internet használatát tanuló szépkorú, az ottani NET-Nagyi-képzés tizenhárom éve indult. Nagy Péter, a Pannon Nyugdíjas Szövetség győri szervezője elmondta, akkori elképzelésük az volt, hogy ne tanárok, hanem diákok legyenek az oktatók. Bevált az ötlet: a győri Jedlik Ányos Informatikai és Gépipari Középiskolában folyó képzést a másfél tucat főből álló csoportnak két diák tartja.

Nagy Péter szerint az oktatásban lassabb a tempó, mint máshol, ezért jó, hogy diákok tartják a képzést. A középiskolás fiatalok sokkal nagyobb türelemmel, beleérző képességgel foglalkoznak a nyugdíjasokkal, mint a már végzett tanárok – akikkel a szövetség szintén próbát tett. A diákok önkéntes munkában végzik az oktatást.

Győrben az előző tanév első félévében tizenkét csoport volt, ami körülbelül kétszáz nyugdíjast jelentett. A kezdő és haladó tanfolyamok mellett úgynevezett modulok közül is választhattak a nyugdíjasok, például tanulhattak fényképezést, videózást, elsajátíthatták a képalbum vagy a blogkészítést, valamint e-ügyintézésről is szerezhettek ismereteket.

Muraközi Gergely netjogász szerint az idősebbek nethez, számítógéphez közeledését jelzi az is, hogy egyre gyakrabban találják meg a kérdéseikkel a szépkorúak. Az idősebbek körében megfigyelhető változásban valószínűleg annak is része van, hogy a netes felületek sokkal könnyebben kezelhetővé váltak az éves során. Ma már inkább csak lelki, semmint technikai akadálya lehet annak, ami akadályozhatja a digitális világba való belépést. Ám ha az egyszer valakiben leomlik, akkor életkorától függetlenül képes megfelelően kezelni a netezésre használt számítógépet, illetve a világhálón található felületeket – tette hozzá.

Barát Árpád, a Pécsi Tudományegyetem tanára pedig azt hangsúlyozta a Kossuth Rádióban, hogy az alkotó tevékenység, ami szinte bármi lehet – például új ismeretek elsajátítása, természetjárás, kertészkedés, festészet –, valamint a lelki egészség között rendkívül szoros az összefüggés.

A hangfelvétel meghallgatható itt

forrás: Kossuth rádió / hirado.hu
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09