Toborzó kampánnyal keres munkatársakat az IT-Services Hungary Kft.

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 20. 16:47

Jelentős létszámbővítés előtt áll az informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH). A cég toborzó kampányt indított, amellyel több száz magasan képzett szakember felvételét célozta meg - mondta el Bőthe Csaba, a vállalat ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.

A tervek szerint év végéig 300 új szakembert alkalmaznak, amivel az ITSH magyarországi létszáma eléri a 3900-at. A vállalat már ma is Magyarország legnagyobb IKT foglalkoztatója és a létszámbővítéssel tovább erősíti pozícióját a piacon - fejtette ki az ügyvezető igazgató.

Magyarországon is komoly karriert lehet építeni ebben az ágazatban, amit Bőthe Csaba szerint az is mutat, hogy a vállalat Angliából, Hollandiából és Belgiumból is csábított már haza magyar munkavállalókat.

Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) korábban közölt adatai szerint az informatikai és távközlési (IKT) piacon 2013-ban 10 ezer betöltetlen álláshelyet regisztráltak, amennyiben a munkáltató cégek betöltenék a hiányt, 120 milliárd forinttal növelné a bruttó hazai terméket (GDP).

Az IT-Services Hungary Kft. 2012-ben 3040 embert foglalkoztatott, 2013 év végére a létszám 3435 főre emelkedett, idén májusra pedig már 3617 munkavállalóval rendelkezik.

Az ITSH a német T-Systems International magyar leányvállalata.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t

A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.

2023. június 6. 17:43

Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban

Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.

2023. június 6. 16:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39