Mérföldkövek: közel a Google Lunar XPRIZE

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 18. 17:42

A 30 millió USA dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE díjazási határideje 2016 végére módosult - 2015 januárjában mintegy 6 millió USA dollárt ítélnek oda Mérföldkő-díjak formájában a technológiai újítások elismeréseként.

Előírták, hogy a jelenleg versenyben álló csapatok kizárólag akkor folytathatják a versenyzést, ha 2015 december 31-ig legalább egy csapat benyújtja a szükséges dokumentációt az általa tervezett robot adott időpontra tervezett elindításáról.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk kitűzött egyedülálló és különleges cél elérése, a küldetés teljesítése rendkívüli terheket ró a versenyző csapatokra mind technológiai, mind pénzügyi szempontból. Ezért döntöttünk úgy, hogy későbbi időpontra tesszük át a díjkiadási határidőt, több időt biztosítva így a csapatok számára. - mondta el Robert K. Weiss, az XPRIZE elnökhelyettese és Igazgató Tanácsának elnöke. – Szilárdan hiszünk abban, hogy a Google Lunar XPRIZE verseny révén megoldódik a Holdra való költséghatékony eljutás problémája, és ennek eredményeként egy teljesen új gazdasági ágazat jön majd létre.

 



A Leszállás, Mobilitás és Képalkotás (Landing, Mobility, Imaging) kategóriákban eddig elért technológiai eredmények elismeréseként a Google és az XPRIZE 2015 január 26-án összesen 6 millió USA dollár összegben ad ki Mérföldkő-díjakat (Milestone Prizes) egy San Franciscoban, a Kaliforniai Tudományos Akadémián megrendezésre kerülő zártkörű rendezvényen. Eddig két díj nyertesét nevezték meg: az elmúlt év során a természettudományi, repülőgép- és űripari szakemberekből álló zsűri számos helyszíni és technológiai teszt eredményeit értékelte, és ennek alapján a Mobilitás kategóriában 500000 USA dollárt ítélt oda az egyesült államokbeli Astrobotic csapatnak, valamint 250000 USA dollárt az általuk kifejlesztett Képalkotó alrendszerért. Az Astrobotic mellett a Mérföldkő-díjakért a következő csapatok vannak versenyben: Hakuto (Japán), Team Indus (India), Moon Express (USA) és Part-Time Scientists (Németország).

Amit a Google Lunar XPRIZE-ról tudni kell

A 30 millió dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE egy eddig példa nélkül álló versenykihívás, amely arra szeretné ösztönözni a mérnököket és vállalkozókat világszerte, hogy költséghatékony megoldásokat dolgozzanak ki a robotizált űrkutatás céljára.

A Google Lunar XPRIZE-ra magánfinanszírozású csapatok pályázhatnak, és elnyeréséhez a csapatnak sikeresen el kell juttatnia egy robotot a Hold felszínére, ahol annak legalább 500 méteres távolságot kell megtennie, és nagyfelbontású videofelvételeket és képeket kell visszaküldenie a Földre. További információk itt olvashatók.

 

hirado.hu
 

Kulcsszavak: verseny tudomány Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46

Okosabb támadások fenyegetik a képzetlen munkavállalókat

2023. január 2. 15:22