Élőben követhető lesz a Quimby újévi koncertje
Nagybetűs felszabadultságot, próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ígér a Telekom jóvoltából az ország szinte bármely pontján élőben követhető újévi koncertjére a Quimby.
„Nem lehetne ennél jobban kezdeni az évet” – Kiss Tibi szerint a Quimby budapesti újévi koncertje maga a nagybetűs felszabadultság, a próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ráadásul a Telekomnak hála az ország szinte bármely pontjáról élőben lehet majd követni.
„Nincs műsoridő, nem kell megfelelnünk senkinek és semminek, a tiszta muzsikáig csupaszodunk” – ecseteli a frontember a zenekar hálószobatitkainak nagyközönség előtti feltárását, melybe épp úgy belefér a zenei improvizáció, mint a Quimby tagjainak spontán anekdotái. A próbatermi atmoszférának megfelelően a műsor szinte egészét a földön, párnákon ülő közönség alakíthatja, lényegében határok nélkül, akár 3-4 órásra duzzasztva a gigászi szobakoncertet.
„A már-már zavarba ejtően természetes közeg lehetővé teszi, hogy ne csak a hangzással, de a közönséggel és egymással is úgy kísérletezzünk, mint még soha” – magyarázza Kiss Tibi, miért is egyszeri is megismételhetetlen a Vastag Gábor (Vasti) gitáron és Gábor Andor (Ufó) ütőshangszereken való vendégszereplésével megvalósuló Varázszene.
Bár a jegyeket a leggyorsabb rajongók szinte pillanatok alatt elkapkodták, azoknak sem kell búslakodniuk, akik nem tudnak ott lenni a budapesti MOM Kulturális Központ koncertjén, mivel a Telekom a YouTube-csatornáján valamint az origo.hu-n élőben közvetíti majd a Quimby rendhagyó évindítását. A Telekom 4G hálózatának köszönhetően ráadásul nem csak tableten és okostelefonon, de megfelelő internetkapcsolat esetén akár számítógép vagy okostévé képernyőjén is tökéletes minőségben lesz élvezhető az újévi Varázszene, amely 2015. január 1-éjn, csütörtökön este 8 órakor lesz.
Képek: ekoob.com, jegy.hu
Kapcsolódó cikkek
- Elfogadták a csökkentett Artisjus jogdíjakat
- Sony-hackertámadás - Elérhetővé tette készülő új albumának néhány dalát Madonna
- D-Link Music Everywhere: zeneközvetítés Wi-fivel okostelefonról hangfalra
- Élesben is bizonyíthat a Telekom digitális pénztárcája
- Még mindig menő albumot hallgatni
- Már HD képeket is támogat a Bing
- Hárman is távoznak a Magyar Telekom Csoport felsővezetéséből
- Saját gyártású műsorok az OzoneNetwork és a LifeNetwork csatornákon
- A Happy mindent visz
- Ingyen nézhető a weben Plácido Domingo koncertje
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Divatfotózás a HONOR csúcskategóriás készülékével
A fotózás a kezdetektől fogva a divatipar elengedhetetlen része. A folyamatosan változó trendeket és stílusokat ugyanis meg kell örökíteni, elvégre meghatározzák az egyes korszakokat. A fotótechnológia fejlődése jelentős szerepet játszott a divatfotózás alakulásában is, exkluzív művészeti formából a személyes stílus médiumává alakítva azt. A HONOR Magic5 Pro egy forradalmi okostelefon, amely új szintre emeli a fotózást. Egy olyan eszköz a divatrajongók számára, amely ideális hogy, segítségével felfedezzék és kiaknázzák kreatív lehetőségeiket.
Újabb három szervezet vehette át a Családbarát Hely védjegy tanúsítványt
Négyéves fennállása alatt csaknem 2300 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program elismerését. Legutóbb az Audi Hungaria Zrt., az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az EXIM Magyarország vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.
Work Trend Index: Virtuális asszisztens fogja tehermentesíteni az embereket a munkahelyeken
Alapjaiban alakítja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia a Microsoft idei Work Trend Index kutatása szerint. Az AI nem veszi el az emberek munkáját, hanem felszabadítja őket a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre. Az elmúlt évek technológiai fejlődése gördülékenyebbé tette a kommunikációt, közben azonban az erre fordított idő és a munkatársakkal megosztott információ mennyisége is vészesen megnőtt. A problémára az újgenerációs mesterséges intelligencia, az irodai szoftverekbe hamarosan beépülő Copilot kínál megoldást, amit a felmérés szerint a munkavállalók többsége bizakodva vár.
Bárki az energiaátmenet aktív résztvevője lehet
Az energiaátmenet aktív résztvevője válhat bárkiből a Schneider Electric, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ és az Atelier 21 nevű francia civil szervezet új, képzési kezdeményezésének köszönhetően. A „Legyél az energiaátmenet résztvevője” címet viselő ingyenes tanfolyam már elérhető angol nyelven, a későbbiekben pedig további nyelveken is hozzáférhető lesz. A tanfolyamra június 12-ig lehet jelentkezni.
A NEXT 3D konferencia az additív gyártás hazai ipari alkalmazásaira fókuszál
Ha érdeklik a 3D nyomtatás sikeres, hazai ipari alkalmazási példái, jelölje be naptárában a szeptember 12-i dátumot és vegyen részt a NEXT 3D konferencián! Az egyedülálló iparági találkozó az additív gyártás trendjeire, a területet megmozgató kérdésekre és a szakma legjobb gyakorlataira fókuszál.