Újabb SMART tantermet adott át a Samsung, ezúttal az MTVA számára

forrás: Prím Online, 2015. január 19. 10:28

Digitális osztályteremmel várják a tanulókat az MTVA megújult Rádió- és TV-történeti Kiállítóhelyén. A Samsung SMART tanteremben a tanulók interaktív és élvezetes formában sajátíthatják el a tananyagot. A vállalat egy éven belül immár a harmadik SMART Schoolt adja át hazánkban.

Az MTVA megújult Rádió- és TV-történeti Kiállítóhelyén kialakított tanteremben a diákok és tanárok hatékony munkáját Samsung Note 10.1 2014 Edition táblagépek és interaktív tábla segíti. A minta tanórákon általános- és középiskolás tanulók korcsoportonként eltérő témákat dolgoznak majd fel, és a hagyományos iskolai oktatástól eltérően interaktív, élménnyekkel teli körülmények között tanulhatnak magyart és történelmet. A tervek szerint az okos tanteremben szakköri foglalkozásokat is tartanak majd, illetve a jövőben felnőttképzések helyszínéül is szolgálhat az újonnan átadott helyszín.

 

dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke szerint az oktatásban egyre inkább felértékelődik a modern digitális eszközök használata, és a gyerekek is szívesebben, könnyebben tanulnak interaktív körülmények között. A Samsung digitális osztálytermei integrált oktatási megoldást, élményekkel teli tanórákat kínálnak, és hozzájárulhatnak az oktatás színvonalának javításához is.

 

A Samsung SMART tanterem kialakítása mellett a közel 400 négyzetmétert felölelő Rádió- és TV-történeti Kiállítóhely is teljesen megújult. Az interaktív kiállításon Samsung táblagépeken, játékos feladatokon és különleges AR (augmented reality, magyarul kiterjesztett valóság) megoldásokon keresztül elevenedik meg  a magyar rádiózás és televíziózás története.

 

„Valódi időutazás vár mindenkit, aki ellátogat a megújult Rádió és TV-történeti Kiállítóhelyre. Egyrészt műszaki, történelmi és kultúrtörténeti ismeretekkel gazdagodhatnak az érdeklődők, másrészt a befogadói élményt nagyban megnövelik azok az innovációs megoldások, melyek összekapcsolják a múltat a jelen kor emberével. Minden résztvevőt táblagép kísér végig a kiállításon, ahol az eszközök mellett elhelyezett kódok segítségével pontos rajzot kaphatnak a korról, és megismerhetik a kiállított tárgyak használatát, működését. Audiovizualitásról lévén szó, a táblagépek nemcsak leírásokat rejtenek, hanem azokat a kincseket is, melyeket az MTVA Fotó, Hang- és Mozgókép Archívumában őrzünk. A kiállítás televízió stúdiójában híradó felvételt, míg a rádió stúdióban hangjátékot készíthetnek az ide látogatók.  A vetítőteremben folyamatos vetítést tartunk.” – mondta el Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója.

 

Magyarországon az első Samsung SMART School Jászfényszarun nyílt meg 2014 elején. Korszerű digitális oktatási eszközeivel azóta is kiemelkedő lehetőségeket kínál az ott tanulóknak. A pozitív tapasztalatokat követően, a jászfényszarui oktatás mintájára alakította ki a Samsung a jászberényi gimnáziumban, valamint a most átadott MTVA Rádió- és TV-történeti Kiállítóhelyen is a SMART Schoolt.

 

A Samsung 2013-ban indította el SMART School programját az Európai Unió tagállamaiban, melynek keretében a legmodernebb információs és kommunikációs technológiák igénybevételével segíti az általános és középiskolás diákok oktatását. A tanórákhoz speciális oktatási anyagokat összeállító Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE egyetemi docense a tavalyi évben több nemzetközi elismerésben részesült, amely egyben a Samsung SMART tantermekben folyó pedagógiai modell számára is rendkívüli megtiszteltetést jelent. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20

Nívó-díjat kapott a Magyar Telekom

2022. április 29. 20:24