A fiatal informatikusokra már tanulókorukban lecsapnak a cégek

22 ezres munkaerőhiány mutatkozik a szektorban

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 14. 13:15

Hiába rendkívüli a bérezés, a szektorban tevékenykedő cégek csak nehezen találnak megfelelő mennyiségű és tudású informatikai szakembert. Sok esetben a szakmát tanuló diákokra már egyetemi éveik alatt lecsapnak az élelmes munkáltatók. De a fiatalokat nem csak a fizetés motiválja.

Az informatikai ágazat folyamatos és lendületes fejlődése miatt a szakemberek iránti kereslet egyre csak nő. Két éve még tízezres nagyságrendű munkaerőhiányt mutattak ki a kutatások, mára ez a szám 22 ezerre emelkedett. Az IT szakmát tanuló fiatalokat igyekeznek minél előbb megtalálni a cégek, előfordul, hogy még a diplomaszerzést sem várják meg. És míg a legtöbb diákmunka esetében a nyári felélénkülés jellemző, a szakmai munkát végző fiatalokra szeptembertől mutatkozik a legnagyobb kereslet. 

 

‒ Szeptemberben kb. 30-40%-al nő a diákmunkaerő iránti igény. A legnagyobb hiányszakmák között található a fejlesztő, főként JAVA, .Net és PHP területeken. Időszakosan a mobilfejlesztők keresése kerül előtérbe, de a frontend, backend szakemberek is óriási népszerűségnek örvendenek. Naprakész tudással rendelkező, munkára vágyó főiskolás, egyetemista diákokból nincs hiány, akik egy rövid betanítási időszakot követően bátran munkába állíthatók. Az IT szektorban sok cég oldja így meg a munkaerőpótlást. – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.  

 

A cégek számára ez a megoldás költséghatékonysági szempontból is kedvező, a diákoknak pedig hatalmas lehetőség, hiszen elméleti tudásukat azonnal gyakorlatba ültethetik, elindítják szakmai karrierjüket, és építhetik kapcsolatrendszerüket. A hallgatók ugyan rugalmas munkaidőben dolgozhatnak, de arányaiban még így is közel olyan béreket zsebelhetnek be, mint egy „felnőtt” átlagfizetés, s még a tanulmányaikra is marad idejük.

 

‒ Informatikusként, fejlesztőként 1200-1800 forint között mozognak a diák órabérek, de sok esetben ez elérheti akár a 2300 forintot is. A fizetések kiemelkedőre rúghatnak akkor, ha valaki egy nemzetközi céghez megy dolgozni, kiváló idegennyelv tudással – tájékoztatott a szakértő. – A fiatal munkaerő esetében azonban nagyon fontos a fizetésen felüli motiváció, legyen szó otthonról végezhető munkáról, előrelépési lehetőségekről vagy akár szakmai gyakorlatként igazolható tevékenységről. 

 

Az informatikushiány pótlása érdekében számos cég maga végez oktatást, vagy tart toborzást, esetleg előadásokat akár már középiskolásoknak, hogy ezzel is vonzóvá tegye számukra a szakmát. Mindenesetre, a piac jelenlegi és várható helyzete szerint az IT szakmát választóknak nem kell majd attól tartaniuk, miből vesznek kenyeret a boltban – sőt bátran gondolkodhatnak akár libamájban is. Ebben a szektorban ugyanis már bruttó 600-900 ezer körül alakulnak a bérek. 

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

2023. június 2. 17:00

Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

2023. június 2. 15:29

Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál

Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.

2023. június 2. 12:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39