CES 2017: A gépek mint segítőkész személyi asszisztensek

forrás: Prím Online, 2016. december 21. 08:53

A Bosch a Las Vegasban tartott CES 2017 (Consumer Electronics Show, Fogyasztói Elektronikai Kiállítás) kiállításon, 2017. január 5-8. között mutatja be, hogy a tárgyak a hálózatba kapcsolás jóvoltából miként válhatnak hatékony partnerré, mi több, személyi asszisztenssé.

A technológiai vállalat innovatív megoldásai a hálózatba kapcsolt mobilitást, illetve az Ipar 4.0-t érintő fejlesztésekkel teszik nemcsak egyszerűbbé, hanem biztonságosabbá is a hétköznapokat. 

 

Az autóvezetés jövője: az autó személyes asszisztenssé válik

A hálózatba kapcsolásnak köszönhetően a jövőben az autó az otthon és a munkahely után a harmadik élettérré lép elő. Ezen kívül az automatizált közlekedés egyre gyakrabban kínál majd szabadidőt, amelyben a vezető egyéb feladatokat végezhet. Ilyenkor – a többi utashoz hasonlóan – ő is produktívan használhatja ki az időt, e-mail üzeneteket írhat, konferenciabeszélgetést folytathat, esetleg zenével vagy mozgóképpel szórakoztathatja magát. 

 

 

Az új koncepciójárműben a Bosch többek között az alábbi innovációkat mutatja be:

  • Arcfelismerés és intelligens személyre szabás: a Driver Monitor Camera vezetőfigyelő kamera gyors arcfelismerést és személyre szabást tesz lehetővé. Amint a vezető beszállt, az autó szinte azonnal az egyéni elvárásaihoz igazítja például a kormánykereket, a visszapillantó tükröket, a belső hőmérsékletet és a rádióállomást. Menet közben a vezető „állapotának” felismerése pedig a biztonságot növeli: amennyiben a vezető elalvása fenyeget vagy a figyelmét jelentős mértékben elterelte valami, akkor az autó figyelmeztetheti erre, hogy a kritikus helyzetek elkerülhetők legyenek.
  • Tapintható visszajelzés a neoSense képernyőn: a tapintható visszajelzést kínáló érintőképernyőn megjelenő gombokat az ujj úgy érzékeli, mintha azok valós gombok lennének. Így az infotainment rendszer vezérlése gyakran odapillantás nélkül is elvégezhető. Ennek köszönhetően a vezető lényegesen nagyobb arányban tarthatja tekintetét az úton, ami egyértelműen fokozza a közlekedésbiztonságot. 
  • Digitális külső visszapillantó tükör személyautóban is: a Mirror Cam System visszapillantó kamerarendszer egy olyan kameraalapú rendszer, amely a két külső visszapillantó tükröt helyettesíti. A videoérzékelők a jármű belsejébe integrálhatók, a kijelzés pedig az A-oszlopok közelébe telepített képernyőkön történik, a bal és a jobb oldalon. A digitális technika továbbá szituációfüggő kijelzésre is képes: autópályán haladva messzire hátra tekintenek, míg például városban a nagylátószögű üzemmód fokozza a biztonságot, éjszaka pedig nagyobb kontraszttal segíti az észlelést.
  • Kép az OLED-technológia jóvoltából: a tanulmányautóban első ízben láthatók műszerfalba integrált OLED-képernyők, amelyek tűéles képet biztosítanak.
  • Kommunikáció az autó és az otthon között: az automatizált közlekedés során a vezető a központi képernyőn az infotainment funkciók nagyobb kínálatát éri el, mint amikor ő maga vezet. Az internetkapcsolat jóvoltából például ellenőrizheti a következő naptárbejegyzéseit vagy megtervezheti a bevásárlást. A Bosch Smart Home alkalmazással integrálva az otthoni redőnyöket vezérelheti, vethet egy pillantást a biztonsági kamera képére vagy belenézhet a hűtőszekrénybe. Gombnyomásra még a javasolt bevásárló lista tartalma is gyorsan megrendelhető a kiszállító cégtől.
  • Kommunikáció az autók és a kerékpárok között: a jármű-jármű kommunikáció segítségével a jövőben az autók tájékozódnak a közlekedés többi résztvevőjéről, már jóval azelőtt, hogy azokat a vezető megláthatná. A kerékpárokat azonban gyakran nem veszi észre a többi közlekedő, hiszen például azokat teherautók vagy buszok eltakarhatják. 

 

A CES 2017 szakvásáron a Bosch egy olyan kommunikációs megoldást mutat be, amely kapcsolatot létesít az új tanulmányautó és egy kerékpár között. Ezen keresztül a két jármű folyamatosan közli egymással az aktuális pozícióját és haladási irányát. Ez csökkenti az ütközés kockázatát.

 

Utólag beszerelhető segélyhívó személyautóba: ezen kívül a Bosch egy utólag beszerelhető automatikus segélyhívót is kínál, ez a Retrofit eCall. Elég egyszerűen a szivargyújtóba csatlakoztatni, és máris számos többletszolgáltatást nyújt. A berendezés gyorsulásérzékelője észleli az ütközést, s automatikusan segélyhívást kezdeményez, okostelefon-alkalmazás segítségével pedig továbbítja az olyan információkat is, mint például a jármű pozícióadatai. 

 

A rendszer az ütközés súlyosságát is kiértékeli, és ennek megfelelő foganatosít intézkedéseket: egy viszonylag súlyos baleset esetén jelentkezik a segélyhívó központ, hogy személyesen megbeszélje a vezetővel, hogy szervizautót kell csupán küldeni vagy mentő is szükséges. Amennyiben nem válaszol a vezető a hívásra, úgy azonnal küldik a mentőautót.

 

Távoli szoftverfrissítések (firmware updates over the air; FOTA): a hálózatba kapcsolt funkciók – és különösen a nagymértékben automatizált vezetés – megkövetelik, hogy a jármű a teljes élettartama során biztonságosan nyújtsa az elvárt funkcionalitást. Ez érinti a szoftverfrissítéseket is, amelyek akár felhőn keresztül is telepíthetők. A Bosch ehhez kínálja a szükséges kommunikációs vezérlőberendezéseket, valamint a központi átjáró-számítógépet, míg az ETAS és az ESCRYPT (mindkét vállalat a Bosch csoport része) nyújtja a szükséges átviteli és titkosítási technológiát. Ezek gondoskodnak arról, hogy a funkciók minden frissítés után továbbra is megbízhatóan működjenek (funkcionális biztonság) és védettek legyenek a kívülről érkező támadások ellen (adatbiztonság).

 

Ipar 4.0: emberek, gépek és objektumok valós időben hálózatba kapcsolva

Automatikus gyártási asszisztens: a CES 2017 szakvásáron mutatja be a Bosch az APAS automatikus gyártási asszisztenst, amely a rugalmas és hatékony termelést teszi lehetővé. Átveszi a megterhelő, veszélyes vagy monoton feladatokat, és olyan helyen is bevethető a gyártásban, ahol emberekkel való szoros együttműködésben kell dolgoznia. A kiállítás központi csarnokában, a Bosch standján a látogatóknak kávét és vattacukrot szolgál majd fel. Érzékelőbőre jóvoltából felismeri a robot, ha egy ember túlságosan megközelíti, és azonnal automatikusan megáll.

 

 

Kiterjesztett valóság és élő adatfolyam a gyártásban: az APAS és a hasonló fejlett berendezések karbantartása során a munkatársakat a Bosch új kiterjesztett valóság alapú megoldásai támogatják. Digitális információk és műszaki részletek egészítik ki az élő felvételeket. Anélkül, hogy a dolgozó felnyitná a berendezést, pontos képet kap az automatikus gyártási asszisztens belsejéről. 

 

A felhasználót javítási útmutatókkal ellátott animációk vezetik végig lépésről lépésre a folyamaton, így a szerelők speciális szaktudás nélkül is gyorsan és hatékonyan felismerhetik, illetve megoldhatják a problémákat. A Bosch videóelemző szolgáltatásaival a munkatársak távolról, valós időben ábrázolhatják a gyártási folyamatokat. Ezek az ábrázolások adatbányászatra használhatók, például a ritkán előforduló hibák hosszú távú megfigyelésére, felismerésére.

 

XDK szenzorplatform új IoT-megoldások fejlesztéséhez: az XDK szenzorplatformmal a Bosch egy átfogó hardveres és szoftveres platformot kínál különböző típusú érzékelőkkel, valamint Bluetooth és WLAN-kapcsolattal. A komponensei közé tartozik a gyorsulás- és egy elfordulásérzékelő, egy magnetométer, továbbá a hangerő, a légnedvesség, a légnyomás, a léghőmérséklet, valamint a fény mérésére alkalmas szenzorok. Az adatok felhasználásával a vállalatok kifejleszthetik saját nagy vagy kis IoT-megoldásukat. Az XDK szenzorplatform gyorsan telepíthető és rugalmasan az adott alkalmazáshoz szabható.

 

A Bosch a szakvásáron a központi csarnok 14128. standján található majd meg.

Kulcsszavak: Ipar 4.0 APAS IoT CES 2017 Bosch

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Google és a HTC 1,1 milliárd dolláros együttműködési megállapodást jelentett be

A Google és a HTC Corporation 2017. szeptember 21-én jelentette be megállapodását, mely szerint a HTC bizonyos munkatársai, akik már korábban is a Pixel telefonok fejlesztésén dolgoztak, most hivatalosan csatlakoznak a Google csapatához. A Google 1,1 milliárd dollárt fizet a HTC-nek, ugyanakkor a HTC szellemi tulajdonát illetően (IP) nem kizárólagos licenc szerződést írt alá a két fél.

2017. szeptember 21. 16:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Késésben vagy? - Akkor gyorsan regisztrálj!

2017. szeptember 19. 19:45

Együttműködés a biztonságos jövőért

2017. szeptember 6. 09:21

Elsőként került magyar cég a nemzetközi HR elitbe

2017. augusztus 4. 13:40

Júniusi vírusriport az ESET-től

2017. július 25. 17:21
cloudappsportal.com