Gondolatra szikrázó gyufa a virtuális térben
A kreatív mobilalkalmazások fejlesztésével foglalkozó ARworks egy forradalmi technológiai párosítást mutat be a barcelonai Mobile World Congress magyar standján. A budapesti székhelyű cég az Emotiv egyik vezeték nélküli EEG készülékét és a HTC Vive virtuális valóság szemüveget kötötte össze, így a felhasználók a gondolataik segítségével interakcióba léphetnek a virtuális környezettel.
A bemutató kapcsán Budaházy Szabolcs, az ARworks ügyvezetője elmondta: „Sokan álmodoztunk talán, hogy gondolatainkkal, erősen koncentrálva, a kezünk használata nélkül is megmozdítsunk, vagy áthelyezzünk tárgyakat. A valóságban ugyan ez még nem lehetséges, de az eszközök és a technológia már adott ahhoz, hogy virtuális térben kipróbáljuk, milyen érzés lenne ilyen különleges képességgel rendelkezni. Így született meg MindControl megoldásunk ötlete.”
Az élményhez először fel kell venni a vezeték nélküli, EEG-fejpántot (elektroenkefalográf), majd a virtuális valóság szemüveget. Az előbbi a felhasználó agyhullámainak mérésére szolgál, az utóbbi pedig a virtuális környezet és tárgyak megjelenítésére. A magyar standra való tekintettel az ARworks három hungarikumot tett a szoftverbe: gyufát, C-vitamint, és egy Rubik-kockát. A folyamat egy nagyon rövid traininggel indul, ahol a rendszer megtanulja a felhasználó egyedi jellemzői értékelni. Aztán belépünk egy VR Bemutatóterembe.
„Három magyar találmánnyal találkozhatunk a virtuális környezetben, ezek mindegyikével interakcióba lehet lépni. Ha erősen koncentrálunk az egyes tárgyakra, akkor a gyufa meggyullad, a C-vitamin megelevenedik, a Rubik-kocka pedig kirakja önmagát. A dolog kulcsa az erős koncentráció, hiszen a fejpánt az agyhullámokat érzékeli, majd a jelet visszaküldi a virtuális környezetbe, ahol az animáció történik” – magyarázta a MindControl lényegét Budaházy Szabolcs.
Az agyhullámok mérése nem számít újdonságnak, EEG készülékek régóta elérhetők a piacon, ugyanakkor a VR mostanra jutott el arra a szintre, hogy külső technológiákkal is össze lehessen kötni, az élmény pedig lenyűgöző és maradandó legyen a felhasználók számára is. A teljes 3D-s teret és a VR alkalmazást az ARworks csapata készítette Unity keretrendszerben.

Kapcsolódó cikkek
- Repülés a virtuális valóság új dimenziójába
- Az Ericsson és partnerei már a gyárakat is felokosítják
- A Samsung csúcskészülékét a Legjobb Mobileszköz kategóriában díjazta a GSMA az idei Mobil Világkongresszuson
- A HTC hivatalosan is bejelentette a Vive Trackert és a Vive Deluxe Audio Strapet
- A Samsung kibővítette stratégiai megállapodását a Microsofttal
- A HP Inc. kibővített mobileszköz-portfóliójával megkönnyíti az utazás közben végzett munkát
- Deutsche Telekom: teljes gőzzel az 5G felé
- A Huawei bemutatta új okosóráját, a Watch 2-t
- Az Ericsson A 2017-es Mobil Világkongresszuson
- MWC 2017: bemutatkoztak a Lenovo legújabb termékei
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Emeld magasabb szintre az edzésterved a HONOR Watch 4 segítségével
A HONOR bejelentette a HONOR Watch 4-et, a viselhető HONOR készülékek legújabb tagját. Stílusos formatervezés, precíz funkciók, egy nagy, akár 60Hz-es képfrissítésre is képes, 1,75-os színes AMOLED kijelző jellemzik amellett, hogy Bluetooth hívásokra is alkalmas. Mindehhez egy akár 14 napot is bíró akkumulátor társul, amivel tökéletes társ a fittség nyomon követésére bárhol, bármikor.
Az iPhone 15 mostantól hazánkban is megvásárolható
Az ikonikus iPhone sorozat legfrissebb készülékei, az iPhone 15, az iPhone 15 Plus, az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max mellett az Apple Watch Series 9 és az Apple Watch Ultra 2 is a boltok polcaira kerül szeptember 22-én. Az Apple innovációinak sorában újabb mérföldkövet jelentő termékek mától a tavalyinál jelentősen kedvezőbb áron kaphatóak az iSTYLE hazai, kilenc üzlettel rendelkező Apple Premium viszonteladói hálózatában.
Nemzetközi nagyágyúk beszélnek Budapesten a legfrissebb mesterséges intelligencia trendekről
Október 5-én és 6-án először jelentkezik a Compass Tech Summit, melyre a világ minden tájáról több mint 1.200 szakembert várnak a szervezők a Magyar Vasúttörténeti Park indusztriális miliőjébe.
Az AGON by AOC bemutatja a core gamereket célzó legújabb gaming monitorját
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő-márkája – bemutatja az AOC GAMING CQ27G2S/BK modellt, egy 27 hüvelykes (68,6 cm) QHD ívelt gaming monitort, amely aprólékos tervezésével egyesíti a gaming világ legkeresettebb jellemzőit.
Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak
Két ütemben, 10-10 ezer laptopot kapnak Budapest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya vármegye diákjai mintegy 4 milliárd forint értékben. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) húszezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök öt vármegye tanulói és pedagógusai számára biztosítják a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit.