A Codecool lett az év legsikeresebb hazai ICT cége

forrás: Prím Online, 2019. március 19. 12:38

Az IT Business&Technology 2019-es konferenciáján hirdették ki a legsikeresebb hazai ICT-cégek (Információ és Kommunikáció Technológia) top 52-es rangsorát, aminek az élén a Codecool programozóiskola végzett. A végeredményt az online szavazók és a szakmai zsűri együttes véleménye határozta meg.

Szavazni az ITBusiness Facebook oldalán és e-mailben is egyaránt lehetett, ezek 50 százalékban határozták meg a végeredményt, végül pedig a szakmai zsűri állította fel saját rangsorát, ami szintén 50 százalékban befolyásolta a verseny végkimenetelét. A legjobb 100 céget meghatározott szempontok alapján a magazin szerkesztősége állította össze.

 

Idén rendezték meg harmadszorra a versenyt és évről évre egyre aktívabbak a szavazók, ebben az évben hatezren látogatták meg a szavazóoldalt és 3406-an adták le voksukat a 100-as listán található cégekre. Az első helyért járó díjat a Codecool képviseletében Lindi Imre vehette át.

 

 

A Codecool izgalmas időszakot tudhat maga mögött, illetve rengeteg tervvel és újdonsággal készül a jövőre is. Február végén került bejelentésre, hogy az iskola 3,5 millió euro kockázati tőke befogadásáról írt alá megállapodást a Lead Ventures Alapkezelő Zrt.-vel és a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel. Az évek során az is bebizonyosodott, hogy a Codecool jóval több, mint egy programozóiskola és ezt legújabb szolgáltatásaikkal is alátámasztják. Az oktatók toborzása és képzése mellett már vállalatok számára is nyújtanak speciális, személyre szabott képzéseket. Természetesen a programozók oktatása marad a legfontosabb profil, ebben mutatják a legnagyobb növekedést: a Budapesten, Miskolcon és Lengyelországban is jelen lévő iskola már 500 kitanított diákkal büszkélkedhet, ebből csak Budapesten már 300-an fejezték be sikeresen a képzést.

 

Már a csapból is folyik, hogy hatalmas hiány van informatikusokból Magyarországon, és ez a mérték csak növekedni fog. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a hagyományos oktatási rendszer nem tudja felvenni a tempót a jelenlegi és várható helyzettel, ezért óriási szükség van az új megoldásokra.

 

Az oktatás mellett a Codecool rendszeresen tart meetup-okat is, ahol szakmai előadókkal beszélgetnek arról, hogyan formálja át az informatika a különböző szakmákat, az agrártól kezdve egészen a filmiparig, ezzel próbálva meg felhívni az egyes iparágak digitalizációjára a figyelmet.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tízezer könyvvel támogatja a Libri a Kórházszövetséget

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szeretne segíteni azoknak az egészségügyi dolgozóknak és betegeknek, akik a koronavírus idejére karanténba szorultak. A Libri a Magyar Kórházszövetségen keresztül 13 budapesti kórházba juttatja el könyvadományait. 

2020. április 4. 13:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól

2020. március 31. 12:57

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11
online sportfogadás