Az HBO is megemlékezik az Apollo Holdra szállásának 50. évfordulójáról

forrás: Prím Online, 2019. július 10. 10:04

Az HBO az Apollo-program keretében megvalósított Holdra szállás 50. évfordulóját az 1998-as, Emmy-díjas A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program című minisorozat ismétlésével ünnepli.

Július 15-én, hétfőn egyszerre debütál az HBO GO-n a sorozat mind a 12, digitálisan felújított epizódja, amelyben eredeti vizuális trükköket a NASA referenciamodelljei alapján vadonatúj számítógépes trükkökre cserélték.

 

 

A legjobb minisorozat Emmy-díjával kitüntetett A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program szereplőgárdájában megtalálható Bryan Cranston, David Andrews, Adam Baldwin, Cary Elwes, Sally Field, Dave Foley, Al Franken, Tony Goldwyn, Mark Harmon, Tom Hanks, Peter Horton, Chris Isaak, Tcheky Karyo, Elizabeth Perkins, Kevin Pollak, James Rebhorn és Rita Wilson. A minisorozat executive producere Tom Hanks volt, a produceri feladatokat az Imagine Entertainment részéről Brian Grazer, Rob Howard és Michael Bostick látta el.

 

65 millió dolláros büdzséjével a mai napig ez az HBO produkció volt az orlandói Disney-MGM stúdió legjelentősebb ügyfele – a produkció mindkét műtermüket, illetve összes irodahelyiségüket használta egy teljes éven keresztül. A forgatás több mint 100 helyszínen zajlott, többek között a Kennedy Űrközpontban a Canaveral-foknál, illetve olyan floridai helyszíneken, mint a haditengerészeti kiképzőközpont és a közműszolgáltató Orlandóban, valamint az Edwards légitámaszpont és a tustini tengerészgyalogos légibázis Kaliforniában, az Anza Borrego állami park Kaliforniában, illetve Washington. 

 

A NASA engedélyezte a forgatást a Kennedy Űrközpont olyan területein és épületeiben is, amelyeket ténylegesen használtak az űrprogram keretében, mint az indítóállomások, a szerelőcsarnok, az űrhajósok közlekedőfolyosói, a NASA orvosi vizsgálói és a Mercury irányítóközpont.

 

A végtelen szerelmesei – Az Apolló-programot az HBO gyártotta az Imagine Entertainmenttel és a Clavius Base-szel együttműködésben. Executive producere Tom Hanks, producerei Brian Grazer, Ron Howard és Michael Bostick, co-executive producere Tony To, supervising producerei Graham Yost és John Melfi, koproducerei Erik Bork, Bruce Richmond és Janace Tashjian, associate producere Terry Odem, tanácsadó producere Bridget Potter, technikai tanácsadója Dave Scott.

 

Kulcsszavak: HBO GO HBO

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Apple TV+ tartalmait vizsgálta a Médiatanács

A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy sorozatepizódot is vizsgált, illetve bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szerződéses vállalások nem megfelelő teljesítése miatt.

2023. június 8. 20:27

Új switchekkel pörög fel a megfigyelési piac

A biztonsági kamera technológiák fejlődését követően a PoE switchek is fontos szerepet játszanak a megfigyelő rendszerek telepítésében. A switch kialakítás területén piacvezető Zyxel kifejezetten erre az igényre válaszolva alkotta meg a GS1350 PoW switch sorozatát. A portok változatos számának és a magas teljesítmény tartaléknak köszönhetően eszközeikkel akár úgy is könnyedén működtethetők a biztonsági kamera hálózatok, hogy egyszerre minden port csatlakoztatva van.

2023. június 8. 18:55

Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára

2023. június 1-től a DIGIMobil és a DIGINet Aktív 50 ügyfelei a Vodafone Magyarország belföldi mobilhálózatát használják, így az előfizetők jelentősen nagyobb, csaknem országos lefedettséget élvezhetnek – mindehhez a DIGI 2023. december 31-ig garantálja a korábbi előfizetésekben szereplő kedvező, 4 forint/perces tarifát. Az érintett ügyfeleknek nem kell kicserélniük SIM-kártyájukat az új hálózatra való átálláshoz, azonban az adatroaming bekapcsolására, illetve egyes készülékeken a manuális hálózatválasztásra is szükség lehet.

2023. június 8. 17:08

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.

2023. június 8. 15:40

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből. 

2023. június 8. 14:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39