A Magyar Telekom és a Vidanet előfizetői is kódolatlanul nézhetik a Viasat Historyt
November 1. és 30. között minden Magyar Telekom-, valamint vidanetes előfizető korlátozás nélkül ismerhet meg történelmi tényeket, szórakoztató köntösben. Ebben az időszakban a Viasat Historyra ráadásul halmozottan érkeznek az új információk, legyen szó a Titanicról, háborús gyárakról, a berlini falról, Kennedy elnökről vagy akár Hitler halálának napjáról.
A Viasat History csatorna tulajdonosa, a Viasat World az év során kiemelten figyelt arra, hogy ingyenes műsornézési lehetőséget biztosítson a tudományos szórakozás igénylőinek – 2019-ben szinte minden kábelszolgáltatónál tartott kódolatlan időszakot, ezzel kedvezve a történelemre fogékony érdeklődőknek. Hogy a tévéképernyő előtt ülve továbbra is tartalmasan telhessen az idő, erre most egy teljes hónap áll rendelkezésére a Magyar Telekom előfizetőinek a 104., a Vidanetének pedig a 152. csatornahelyen!
Ráadásul ebben a nyitott novemberi hónapban számos új filmmel és dokumentumsorozattal jelentkezik a csatorna, amelyek között vélhetően mindenki talál majd történelmi érdeklődésének megfelelőt. Már az elején egy igen közkedvelt témával, a Titanic elsüllyedésével kapcsolatban kaphatunk új információkat, és ismerhetünk meg megrendítő emberi történeteket. A Titanic: történetek a mélyből című sorozat extra különlegessége, hogy narrátora Victor Garber, a sokszoros filmdíjas színész, aki a 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmben a hajó egyik tervezőmérnökét alakította.
A csatorna hitvallására, a több nézőpontból való vizsgálódásra jó például szolgálhatnak a Visszaszámlálás: a berlini fal emelkedése és bukása, valamint a Háborús gyárak című sorozatok, amelyek a történelem két – másképpen ugyan, de – sarkalatos eseményébe engednek mélyebb, mégis unalommentes betekintést. Szintén ebben az időszakban kerül premierre két olyan nagy nap már-már törvényszéki elemzése, amely híres vagy éppen hírhedt vezetők utolsó óráihoz kapcsolódik: a Kennedy halálának napja, illetve A nap, amikor Hitler meghalt dokumentumfilmek.
Kapcsolódó cikkek
- Hátborzongató számadatok a II. világháborúról
- Újabb rejtélyeket fejtettek meg a piramisokról
- Két hét ingyen Viasat History a MinDig TV nézőinek
- Újra a hálózatsemlegesség védelmében hozott döntést az NMHH
- A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G
- Közösségi oldal a II. világháború idején
- Kódolatlan Da Vinci a sulikezdésre!
- A World on Fire a Viasat World-é lett
- A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei
- Új műszaki vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Cyber Signals: egyre több kibertámadás éri a sporteseményeket és helyszíneiket
A sport– és szórakoztató rendezvények gördülékenyebb és kényelmesebb lebonyolításához egyre több digitális szolgáltatást vesznek igénybe a helyszínt biztosító intézmények és a szervezők. Emiatt megnőtt a háttérinfrastruktúrák sérülékenysége, kedvező célpontot kínálva a kiberbűnözőknek. A Cyber Signals ötödik kiadása arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen sokrétű kiberbiztonsági előkészületekre van szükség ahhoz, hogy a rendezést vállaló intézmények infrastruktúrája mellett a sportolók, sportszövetségek és szponzorok, valamint a rendezvényeket látogató közönség adatai védve legyenek a kibertámadásoktól.
Egyszerre sportos és elegáns – mindennapossá vált a rugalmasan alakítható, hibrid viselet
Jelentősen átalakultak az öltözködési szokások a világjárványt követően egy friss felmérés szerint: a munkavállalók háromnegyede 2023-ban már a lazább, "business casual" stílust vagy a hétköznapi, utcai viseletet részesíti előnyben a munkahelyén, a formális üzleti öltözék pedig eltűnőben van. A változó igényeket a divatmárkák is lekövették: előtérbe kerültek a hibrid, az alkalomhoz és öltözethez rugalmasan alakítható darabok és ruházati kiegészítők. Mindez azonban nemcsak a ruházat, hanem a viselhető okoseszközök terén is megjelent, és erre a nagy technológiai gyártók is odafigyelnek, okosóráikban egyesítik a változtatható stílusú, divatos megjelenést a csúcstechnológiával.
A magyar fejlesztőket nem nagyon érdekli, mire és miként használják a mesterséges intelligenciát
Technooptimizmus és a társadalmi, etikai felelősség hárítása, a szolidaritás hiánya jellemezte azokat a magyar szakembereket, akiknek a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos jövőképét a Corvinus Egyetem kutatói térképezték fel egy friss kutatásban. Az egyik szerző MI-témában élőben is előad a pénteki Kutatók éjszakáján.
Pénzváltó helyett fintech appokkal spórolnak a magyarok a nyaralás során
Rengeteg pénzt spórolhattak meg a külföldi nyaralás során azok, akik a magyar bankkártyájuk helyett valamelyik fintech cég bankkártyájával fizettek inkább.
A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen
Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek ellenére a legtöbb hazai cégvezető még 2023-ban is figyelmen kívül hagyja azt, hogy cége milyen informatikai megoldásokat használ.