A felhőre való átállás évente 60 millió tonnával csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást globálisan
Az Accenture kutatása szerint a nyilvános felhőbe való áttérés jelentős szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést eredményezne. Ennek mértéke globális szinten közel 60 millió tonna évente, az összes informatikával kapcsolatos kibocsátás 5,9%-a, amely egyenértékű azzal, mintha 22 millióval kevesebb autó lenne forgalomban.
A „The Green Behind the Cloud” című jelentés arra mutat rá, hogy a vállalatok hogyan teremthetnek nagyobb értéket a felhőszolgáltatások környezetbarát használatával, függetlenül attól, hogy hol tartanak az átállás folyamatában. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a kezdeti szakaszban lévő felhőmigrációk már önmagukban több mint 84%-kal csökkenthetik a szén-dioxid-kibocsátást a hagyományos infrastruktúrához képest. Ha pedig a vállalati alkalmazásokat kifejezetten a felhőhöz tervezik, a csökkentés mértéke akár a 98%-os szintet is elérheti.
Az Accenture legfrissebb Strategy-UNGC tanulmánya szerint a vállalatvezetők 59%-a nyilatkozott úgy, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású és megújuló energiát használ a cég működéséhez, míg 44% a nettó zéró kibocsátás elérésére törekszik. Sőt, kétharmaduk a változások felgyorsítása és az elkötelezettségük megvalósítása terén kritikus tényezőként tekint az olyan technológiákra, mint a felhő.
A jelentős környezeti hatás mellett a fenntartható felhőalapú megoldások nagymértékű pénzügyi előnyökkel is járnak. Az Accenture az ügyfelekkel végzett munkafolyamatok elemzése alapján úgy véli, hogy a tulajdonlási költségek (cost of ownership) megtakarításainak akár 30-40%-a is származhat a nyilvános felhőből, amelyet nagyobb rugalmasság, jobb kihasználtság és energiahatékonyabb infrastruktúra jellemez. A jelentés szerint a felhőmigrációból eredő fenntarthatóság és költségcsökkentés három kulcsfontosságú tényezőn alapul: a felhőszolgáltatón, a felhő optimalizálásának szintjén és a felhőalapú fenntarthatósági innovációkon.
Accenture Cloud First
A kutatás publikálásával egyidőben az Accenture bejelentette Accenture Cloud First platformjának elindítását, amelynek célja, hogy három év alatt 3 milliárd dollár befektetéssel segítse ügyfeleit, hogy „cloud first” vállalattá válhassanak. Az Accenture Cloud First egy 70 ezer felhőre specializálódott szakembert tömörítő szolgáltatási csoport, amely az Accenture iparági és technológiai képességeit és szakmai partnerkapcsolatait összefogva segíti a szervezeteket a gyorsabb felhőmigrációban ebben a kritikus időszakban. A programot Karthik Narain vezeti, aki október 1-én csatlakozik a vezetőséghez.
Az Accenture a világ vezető felhőszolgáltatóinak kiemelt partnere. A 2019-es pénzügyi évben mintegy 11 milliárd dollár árbevétele származott a felhőalapú megoldásokból. A vállalat az intelligens platformszolgáltatások révén a szolgáltatásként nyújtott szoftverektől (SaaS), a migrációs infrastruktúrákon át, az alkalmazásközpontú felhőszolgáltatásokig minden szegmensben vezető pozícióval rendelkezik. Több mint 100 ezer felhőre szakosodott munkatársa segít az ügyfeleknek a felhőbe áthelyezni, vagy ott felépíteni és működtetni vállalatukat, illetve kihasználni a felhőben rejlő üzleti értéket és előnyöket a sebesség, a költségek, a tehetség és az innováció terén.
Kapcsolódó cikkek
- Az Oracle automatizált biztonsági eszközöket nyújt felhős ügyfeleinek
- Itt az ideje megtanulni úszni az online „mélyvízben”!
- A Check Point 2020-as felhőbiztonsági tanulmánya
- Gyorsjelentés az SAP felhőbe költözött gigakonferenciájáról, a SAPPHIRE NOW-ról
- Okos megoldásokkal javíthatnak helyzetükön az irodaüzemeltetők
- Milliós kárt okozhatnak az irodába visszatérő munkavállalók
- A Circeo kibővíti együttműködését az IBM Cloud-dal
- Ingyenes online munkaadói platform a COVID-19 válság idejére
- Digitalizáció felsőfokon: itt a Microsoft Dynamics 365 Business Central
- Startupból unikornis az SAP támogatásával: a Delivery Hero sikertörténete
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t
A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.
Új nemzetközi online esemény az Eplan-tól
Milyen kihívásokkal néznek szembe a gépgyártók és a kapcsolóberendezés-gyártók napjaink globális piacain? Hogyan határozható meg a helyes irány a hatékony tervezéshez a munka korai szakaszában? A 2023. június 21-re meghirdetett Eplan L!ve 2023 rendezvény lényegre törő válaszokkal, a szoftver új verziójának legfontosabb elemeivel készül, és felvázolja, miként támogatja ügyfeleit a tervezéstől a gyártásig vezető úton lépésről-lépésre. Bevált gyakorlati példákat ismerhetünk meg a Harro Höfliger, a Kratos Industries és a Sany vállalatoktól, betekinthetünk munkafolyamataikba és tervezési módszereikbe, melyek maximális következetességet és hatékonyságot tesznek lehetővé a számukra.