Fókuszban a marketing és márkák új lehetőségei

forrás: Prím Online, 2021. június 2. 13:36

Gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Többek között ezeket a témaköröket hozta felszínre az idei Marketing Summit három programalkotó eseménye, amelyen összesen hat iparág közel 40 szakembere vett részt. Az idei Marketing Summit szeptember 16-án exkluzív helyszínen, a budai Haris Parkban ezekre a kérdésekre is megadja majd a választ. Sőt, a Summit PLAY videós platformról számos extra tartalom is letölthető lesz az eseményt követően.

"A marketing időszerűbb, mint valaha, hiszen gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan. A marketing a vállalkozások elemi szintjén is az üzleti növekedést szolgálja, értékteremtő módon járul hozzá a szervezetek és az egész nemzetgazdaság teljesítményéhez" – mondja Hinora Ferenc, a 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) frissen újraválasztott elnöke. "A szakmai szervezet elkötelezetten hisz a marketing erejében, így feladatának tekint minden olyan értékteremtő ágazati, közösségi, orientációs, társadalmi, illetve edukációs célkitűzés szolgálatát, amelyekkel érdemben támogatni tudja a megbízói, illetve szolgáltatói oldal piaci szereplőit. A Marketing Summit a marketing- és üzleti döntéshozókat, illetve szakembereket megszólító kiemelkedő esemény, amely az ősz hagyományosan legnagyobb szakmai nyitórendezvénye" – emeli ki a szövetség elnöke.

 

A Marketing Summit olyan marketing és üzleti csúcstalálkozó, amely segíti a döntéshozókat, hogy felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek. A marketingszakma első számú csúcstalálkozójának küldetése, hogy a marketinget a gazdasági életben hatékonyan alkalmazzák, és hogy a szakma színvonalát továbbfejlessze. Idén szeptember 16-án egy új, exkluzív helyszín, a festői szépségű budai Haris Park ad otthont a személyes jelenlétű szakmai és networking eseménynek. A szervezők ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a konferencia előadásait azok számára is elérhetővé tegyék, akik az esemény korlátozott létszáma, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak személyesen jelen lenni. Ennek érdekében hívták életre a Summit PLAY videóplatformot, amelyen nem csak az esemény kiemelt előadásai, hanem rengeteg extra tartalom is elérhető lesz korlátlan ideig.

 

Annak érdekében, hogy a Summit témái valóban a marketing- és üzleti döntéshozók aktuális kihívásaira, kéréseire reflektáljanak, idén is programalkotói eseményeket szervezett az MMSZ a szakemberek számára. A három programalkotó eseményen összesen 6 iparág (FMCG, Pénzügy, Távközlés, Szolgáltatások, Kereskedelem, Jármű & Közlekedés) közel 40 szakembere vett részt. (A résztvevők névsora a közlemény végén olvasható.)

 

 

Az idei Marketing Summit a teljesség igénye nélkül az alábbi blokkok mentén járja körül a Post-Covid marketing új lehetőségeit: gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény-kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Ezeken felül a hazai piacon 30 éve jelenlévő márkák vezetői mutatják be első kézből, hogyan alakítják át szemléletüket, illetve működésüket, hogy még inkább megfeleljenek a jövő kihívásainak. Idén bővül a Summit díjátadóinak a száma is, hiszen az esemény immár négy nívós szakmai elismerésnek is helyet ad majd: a már hagyományos TOP 50 legsikeresebb marketingvezető díjátadása mellett, a Marketing Talent Award és a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatok nyerteseit is itt hirdetik ki, valamint sor kerül a Magyar Marketing Szövetség Életműdíjának átadására is.

 

"A Magyar Marketing Szövetség közössége elkötelezetten hisz a marketing erejében. A pandémia hozta kihívásokat követően éppen ezért most a koronavírus járvány utáni időszak szakmai és üzleti lehetőségeit helyezzük fókuszba konferenciánkon" – hangsúlyozza Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. Az eseményen top üzleti és gazdaságpolitikai döntéshozók, marketingvezetők, innovatív, kreatív, és digitális szakemberek, valamint iparági véleményvezérek fognak előadni. A konferencia előadásai és networking programjai inspirációkkal, információkkal, eszközökkel és azonnal bevethető marketing- és üzleti megoldásokkal segítik a résztvevőket, hogy felkészülhessenek a következő időszak szakmai és üzleti kihívásaira.

 

A Marketing Summit Hungary fő szervezője a 30 éves Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében.

 

A Marketing Summit Hungary idei programalkotási eseményein az alábbi szakemberek vettek részt:

  •     Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.)
  •     Bódi Krisztina (MMSZ / HORECA Tagozat)
  •     Budaházy Péter (Helida-D)
  •     Bujáki Zsolt (Porsche Hungaria)
  •     Farkas Réka (CIG Pannónia)
  •     Fazekas Bálint (Euronics)
  •     Gila Éva (Gyulahús)
  •     Hinora Ferenc (Positive Adamsky, MMSZ)
  •     Horváth Magyary Nóra (K&H)
  •     Jákó Eszter (MVM)
  •     Juhász Judit (KIA)
  •     Juhász Péter Tibor (Vodafone)
  •     Kaszás Attila (Viwa)
  •     Katona Norbert, Dr. (METU, MMSZ)
  •     Kelemen-Tűz Gabriella (Renault)
  •     Kelényi Kolos (Szamos Marcipán)
  •     Kiss Enikő (IKEA)
  •     Kovács Alexandra (E.ON)
  •     Mérő Ádám (The Coca-Cola Company)
  •     Mezősi Rita (Vylyan)
  •     Németh Károly (SPAR)
  •     Nyakas Laura (HFDA)
  •     Ördög Ibolya (Hyundai Holding Hungary Kft.)
  •     Pataky Piroska (Mastercard)
  •     Perjés Ákos (Haribo)
  •     Rákosi Viktor (Ford)
  •     Smid Beáta (Citibank)
  •     Stampel Zsuzsanna (Internet Mall Hungary Kft.)
  •     Sütő Ágnes (Bankszövetség / MMSZ alelnök)
  •     Szalkai Réka (Mastercard)
  •     Szilva Mónika (Nestlé)
  •     Szőke Orsolya (EXIM)
  •     Tengerdi Laura (Budapest Bank)
  •     Tihanyi Szabolcs (Budapest Bank)
  •     Totth Gedeon, Dr. (BGE, MMSZ / AÉMT Tagozat)
  •     Török Szabolcs (Magyar Posta)
  •     Tripolszky András (Roust Hungary)
  •     Turgonyi Szabolcs (MKB)
  •     van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország)
  •     Várkonyi Bea (Danone)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még lehet jelentkezni a 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatra

A nagy érdeklődésre való tekintettel február 27-ig meghosszabbítja Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatának jelentkezési határidejét a Vodafone Magyarország Alapítvány. A szervezők továbbra is hangsúlyozzák: a diákoknak szóló, fenntarthatósági kérdéseket körüljáró versenyen való részvételhez programozással kapcsolatos külön tudás, előképzettség nem szükséges, annál inkább nyitottság, a digitális platformok iránti érdeklődés és kalandvágy.

2024. február 20. 19:22

A HONOR új kampánya összehozza az ENSZ kultúráit

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének központjában indította el „Sárkányok egyesítik a világot” kiállítását még február 9-én a HONOR az ENSZ Kínai Könyv Szövetségével, a Global Webbel és a Kínai Központi Szépművészeti Akadémiával együttműködve, az ENSZ állandó kínai képviselete támogatásával. A kínai holdújév végéig, tehát még ezen a héten is futó kiállítás a nemzetközi egységet és művészetek közti kapcsolatokat szimbolizálja.

2024. február 20. 17:41

Az ABB megerősíti vezető szerepét a következő generációs MI-alapú mobil robotika területén

Az ABB bejelentette, hogy felvásárolta a Sevensense svájci start-up céget, amely az autonóm mobil robotok (AMR) számára kifejlesztett, mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látásalapú navigációs technológia vezető szállítója. A Sevensense-t 2018-ban alapították a svájci műszaki egyetem, az ETH Zürich spin-offjaként.

2024. február 20. 16:07

Megalakult a Xiaomi x Leica Optical Institute

A Xiaomi, a világ egyik vezető mobiltelefon-gyártója, és a Leica Camera AG együtt jelentették be, hogy létrehozták a Xiaomi x Leica Optical Institute elnevezésű intézményt, amelyre az egész okostelefon iparág fejlődését meghatározó, mérföldkő jelentőségű fejleményként tekint a két vállalat. Az új szervezet elsősorban az optikai technológiák fejlesztésére koncentrál majd, különböző tudományos diszciplínák – többek között a digitális képalkotás és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák – egyesítésével. 

2024. február 20. 14:33

A kiberbűnözők célpontjainak közel 43 százalékát kkv-k teszik ki

A Statista adatai szerint a vállalkozások több mint 72 százalékát érte zsarolóvírus-támadás 2023-ban, ami messze a legmagasabb szám az elmúlt 5 évben. Azonban az Eurostat statisztikái alapján míg a hazai nagyvállalatok kiemelt figyelmet fordítanak az IT-biztonságra, addig a kkv-szektorról már nem mondható el ugyanez, mivel az erre költött összegek alapján az utolsó harmadban szerepel az európai országok rangsorában.* 

2024. február 20. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07

Felvásárolta a Siemens a Helioxot

2024. január 17. 19:40