Rekordszámú versenyző a 2021-es e-Hód informatikai versenyen

forrás: Prím Online, 2021. november 24. 15:27

Minden eddiginél több versenyző, 305 iskola 33 467 diákja mérette meg magát Magyarország legnagyobb informatikai versenyét, az informatikai gondolkodáshoz kedvet csináló e-Hódon. A Neumann Társaság Közoktatási Szakosztálya és az ELTE IK rendezésében lezajlott megmérettetésbe a hazai diákokon túl határon túli magyar területeken élő gyerekek is bekapcsolódhattak.

A szervezők idén a tizenegyedik alkalommal hirdették meg az e-Hód versenyt, a BEBRAS (nemzetközi informatikai és számítógép-készség-verseny) nemzetközi versenymozgalom részeként. Tíz évvel ezelőtt, 2011-ben mindössze mintegy 2000 diák vett részt a versenyen, 2018 óta azonban már folyamatosan 20 ezer fölött van a versenyzők száma.

 

„Idén 30 ezer diák részvételére számítottunk, de ennél háromezerrel több diák vett részt a versenyen, ami felülmúlta várakozásainkat. Nagyon fontosnak tartom az e-Hódot, azaz a >>HÓDítsd meg a biteket<< mozgalmat, mert megmutatja az informatika területének sokszínűségét, felkelti az érdeklődést az IT iránt, színes, érdekes, az informatikai gondolkodást segítő feladatokkal. Ha ezt a gondolkodásmódot elültetjük a társadalomban, a jövő nemzedékben, az ország a digitális kompetenciák területén is jobban fog teljesíteni” – mondta el az e-Hód kapcsán dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

 

 

Az online zajló, 45 perces időtartamú, feleletválasztós feladatok megoldásából álló versenybe öt korcsoportban kapcsolódhattak be az érdeklődő diákok a 4. osztályos „kishódoktól” a 11-12. osztályos „seniorokig”. A részvételre  több mint egy héten át, tanórai keretek között volt lehetősége a diákoknak.

 

Az életkori csoportok közül a 7-8. osztályos és 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb idén az e-Hód. Az ebbe a korcsoportba tartozó „kadétok” közül a több mint 8000 indulóból közel ötvenen végeztek az első helyen, elért pontszámaik alapján. 

 

“Tavaly a járványhelyzetre tekintettel lehetővé tettük, hogy otthonról is bekapcsolódjanak az e-Hódba a résztvevők. Idén jellemzően ismét tanteremből, iskolából vettek részt a diákok – és ez egy jó élmény, kapcsolódás, a tanórához adható többlet az informatikatanárok számára is. Természetesen gondoskodtunk róla, hogy a beteg vagy karanténba került diákok se maradjanak ki, számukra lehetővé tettük az otthonról való versenyzést” – mondta Pluhár Zsuzsa, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK kutatója és a verseny főszervezője.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05