Megvannak a Gács András-díj díjazottjai

forrás: Prím Online, 2022. október 6. 21:33

Bérczi Kristóf, az ELTE TTK Matematikai Intézet Operációkutatási Tanszékének adjunktusa, valamint Frenkel Péter, az ELTE Algebra és Számelmélet Tanszékének habilitált docense kapta a rangos elismerést a matematika egyetemi oktatásban nyújtott kiváló teljesítményéért. 

A Gács András-díjat a hagyományok szerint az ELTE dísztermében tartott Matematikus hangverseny keretében adják át, de tavaly az ünnepélyes eseményre a járvány miatt nem kerülhetett sor. Emiatt ezúttal a tavalyi és a friss díjazottakat egyszerre köszöntötték.    

 

A kuratórium idén ismét két oktatót is méltónak ítélt a díjra: Bérczi Kristófot, az ELTE TTK Matematikai Intézet Operációkutatási Tanszékének adjunktusát, valamint Frenkel Pétert, az ELTE Algebra és Számelmélet Tanszékének habilitált docensét.

 

Bérczi Kristóf

Bérczi Kristóf az ELTE TTK-n szerzett matematikusi diplomát, majd 2013-ban ugyanitt PhD fokozatot szerzett. Oktatási tevékenységet már 2007 óta folytat a Matematikai Intézet Operációkutatási Tanszékén. A szakmai kuratórium külön értékelte az oktatásban vállalt szerteágazó aktivitását, kiemelve, hogy a fokozatszerzés (Bsc, Msc, doktori képzés) valamennyi szintjén oktat, emellett nélkülözhetetlen szerepet vállal a Matematikai Intézet Nemzetközi Nyári Iskolájának, az angol nyelvű kurzusok megszervezésében. Bérczi Kristóf kutatói eredményei is kiemelkedők, negyvennél több dolgozata, közel 200 hazai és nemzetközi hivatkozása mutatja szakmai kiválósógát. Bérczi eddigi munkásságát már több díjjal is elismerték, így a Bolyai ösztöndíjjal, ÚNKP ösztöndíjjal, témavezetőként OTKA és DAAD pályázatokkal. Nagy siker, hogy egy pályázatnak köszönhetően a következő öt évben saját kutatócsoportot vezethet matroidelmélet témában. Érdekesség, hogy a Gács András-díjat tavaly éppen Bérczi Kristóf felesége, Bérczi-Kovács Erika, az ELTE TTK Operációkutatási Tanszékének adjunktusa nyerte el.         

 

Frenkel Péter

A másik díjazott, Frenkel Péter 2011 óta dolgozik az ELTE Algebra és Számelmélet Tanszékén, 2020 óta docensként. Korábban részt vett a BMGE és a Genfi Egyetem oktatói munkájában is. Frenkel Péter a Bolyai János Matematikai Társulat választmányi tagja, Gyakori résztvevője tudományos minősítő eljárásoknak bírálóként és bizottsági tagként, széleskörű matematikai ismereteinek köszönhetően a matematika több ágában is. 1999-tol a Kürschák József Tanulóverseny Versenybizottságának tagja. A matematikai diákolimpiai csapat felkészítésének évek óta aktív résztvevője, 2020 óta vezetője is. A szakmai kuratórium a kimagasló színvonalú  oktatási tevékenysége mellett nagyra értékelte a matematikai közéletben jellemző, példamutatóan aktív bevonódását is.    

 

A Gács András-díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A díj névadója Gács András (1969-2009) matematikus, aki kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra. 

 

A díjazott matematikusok a díszoklevél és a maguk által választhatott játékos tárgyjutalom mellett a hazai egyetemi élet díjazásai között kiemelkedő mértékűnek számító 150-150 ezer forintos díjazásban és egy különleges műtárgy elismerésben is részesülnek. A díj elbűvölő, összetett, megfejthetetlen formája jelképezi, hogy a szellemi teljesítmény és a személyes varázs, a tudományos eredmények és a fiatal kollégák iránti felelősségérzet, vagyis a tehetség, a szorgalom és a szüntelen kíváncsiság nem választhatók el egymástól. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A sokszínűség, egyenlőség és az elfogadás népszerűsítéséért kapott elismerést a Schneider Electric

Egymás után a negyedik évben is a Sokszínűségi Vezetők közé sorolta a Schneider Electric-et a Financial Times. Az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat ráadásul a Forbes és a Refinitiv listáján is a munkahelyi sokszínűség, az egyenlőség és az elfogadás világvezetői közé került. Ezzel elismerték a cég hosszú ideje tartó törekvéseit, miszerint egy igazságosabb és méltányosabb társadalomért dolgoznak. Ennek kézzel fogható eredményeit mára a mindennapokban is tapasztalhatják cég dolgozói.

2022. december 4. 16:43

Új, innovatív szereplő a kiberbiztonsági piacon

A világszerte információtechnológiai szolgáltatásokat nyújtó, Magyarországon is több mint 750 embert foglalkoztató Unisys, valamint a multicloud piacon aktív Faction bejelentette, hogy közösen kínálnak majd teljes körű megoldásokat az adatvédelem, a kiberbiztonsági helyreállítás és az üzletmenet-folytonosság területén. A felek kiemelték, hogy mind helyben telepített rendszerekhez, mind többfelhős környezetben elérhetővé teszik a közös szolgáltatásokat.

2022. december 4. 13:56

Magyar megoldás született a rezsicsökkentésre házi napelemekkel

Október végén hirtelen befékezett a házi napelem-telepítések hazai piaca. A visszatáplálási lehetőség teljes megszüntetésével sokak leállították, vagy el sem kezdték az ilyen típusú beruházásokat, mert a bejelentett változtatással az újonnan belépő háztartások számára a legrosszabb forgatókönyv vált valóra. 

2022. december 4. 12:03

Így előzhetik meg a cégek a jövő évi papírlavinát

Az M30-as nyomtatvány a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) rendszeresített igazolásmintája a munkavállalók részére a személyi jövedelemadó bevallásához, amelyet a munkáltató állít ki. Ez az egyik legalapvetőbb adóügyi dokumentum, amelyet minden bejelentett munkahellyel rendelkező dolgozónak meg kell kapnia határidőre munkáltatójától. A nyomtatványt természetesen cégszerűen alá is kell írni mielőtt az alkalmazottak megkapják.

2022. december 4. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55

Az energiatárolás lehet a válság megoldásának kulcsa

2022. november 18. 09:55