Ismét lehet indulni a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton

forrás: Prím Online, 2022. december 7. 18:50

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2022-ben is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvány által, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. A megmérettetés keretében immár 31. alkalommal fogják elismerni a legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket. Nevezni 2023. február 3-ig lehet. 

A Magyar Innovációs Szövetség felkérésére a 25 tudósból, vállalatvezető szakemberből álló zsűri 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A szövetség idén 31. alkalommal hirdeti meg a pályázatot. Az elmúlt harminc pályázati felhívásra összesen beérkezett 1379 pályaműből 1204 volt megvalósult, sikeres innováció. A legjobbak közül 233 kapott különböző innovációs díjat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.

 

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy az innováció egy gondolkodási mód, egy vezetői magatartás, amely lehetőséget ad a kreativitás kibontakozására. Az innováció a kreativitás és a tőke találkozása. A kreativitás a gondolat és a cselekvés találkozása. A Magyar Innovációs Szövetség harminckét éve alapult, az volt a misszió, hogy az innováció a gazdaság alapnövekedésének legfontosabb alapfeltétele. Az innováció gyorsulása a gazdaság gyorsulása is. A harmincegy éve indult Magyar Innovációs Nagydíj komplex értékelés alapján a legnagyobb innovációs teljesítményt keresi. Pakucs János azt is hozzátette, hogy a pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek vehetnek részt, amelyek új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással értek el kiemelkedő innovációs teljesítményt és jelentős üzleti sikert.

 

 

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán kiemelte, hogy miért is olyan nehéz a társelnöki pozíció, hiszen versengő vállalkozások komoly gazdálkodási eredményét kell sorba állítaniuk. Az elmúlt három évtized díjazottjai kivétel nélkül gazdasági súlyra tettek szert. Ténylegesen igaz, hogy aki díjazott a Magyar Innovációs Nagydíjon, az a későbbiekben bizonyítja a piacon az életképességét is. Az NKFIH elnöke hangsúlyozta, hogy hatalmas kitartás kell civil szervezetként, hogy harmincegy éve menedzselje és újra meghirdesse ezt a díjat. Innovációs hivatalként kötelességük a Magyar Innovációs Szövetség mellé állni, hogy kedvet csináljanak az innovációnak. Évente hét-nyolc díjat osztanak ki az innovatív vállalkozásoknak. „Csillagok ők, nekünk meg a kezünket a csillagok felé kell kinyújtani.” – zárta gondolatait Dr. Birkner Zoltán.

 

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár a pályázat jelentőségéről és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáról tartott előadást. Az innovációnak két jelentése van, az invenció, valami új feltalálása, valamint az eredménynek a piacosítása. Kettő között szorzás jel van, ha valamelyik nulla, akkor nincs innováció. Ez a díj pontosan arra mutat rá, hogy az innováció lényege az árbevétel termelése mellett a hozzáadott érték teremtése. Az egyetemeken, akadémián egyre több kutatást végeznek, ezt is próbálják a hasznosítás irányába eltolni, melyek azok az ügyek, amiből piaci eredmény jöhet ki, hogy a magyar társadalom számára hasznosítható eredmények jöjjenek létre. Mi magyarok ne csak a találmányok területén legyünk jók, hanem hogy megteremtsük az önfenntartó gazdasági hasznot.

 

Az innováció agráriumban betöltött szerepéről Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt. Kiemelte, hogy az agrárium vonatkozásában az innováció elválaszthatatlan a társadalmi hasznosulástól. Az agrárágazatnak az utóbbi időben számos, rendkívüli kihívással kell megküzdenie, a klímaváltozástól egészen az energiaválságig. A mezőgazdaság, mint nemzetstratégiai ágazat, mindenkinek az életében jelen van valamilyen módon: legyünk akár termelők, akár fogyasztók. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy nem csak uniós, hanem hazai szinten is kiemelt szereppel bír az innováció. Az agárgazdasági innovációk, a tudásmegosztás, a tudásalapú gazdálkodás közös társadalmi érdek, mely igényli a tagállami és az uniós szintű együttműködéseket, tapasztalatcseréket. A 2023 és 2027 közötti időszakban, ami a Közös Agrárpolitika hazai stratégiájának megvalósításának időszaka, megnyílnak az uniós források az agrárinnovációk élénkítéséhez is. Az agrárágazat egyre hangsúlyosabban jelen van a hazai innovációk világában, hiszen a jövő mezőgazdaságához elengedhetetlen a tudás és a folytonos innováció. 

 

Az eseményen bemutatkozott a 2021. évi Innovációs Nagydíj győztes CYCLOLAB Kft., illetve a 2021. évi Ipari Innovációs Díj győztese, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. is.

 

A 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé 2 millió forint pénzjutalmat is kap, a további innovációs díjazottak pedig pénzjutalomban, illetve tárgyjutalmakban részesülnek. Az Innovációs Nagydíj mellett ugyanis kiosztják az Ipari Innovációs Díjat, az Informatikai Innovációs Díjat, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját és Környezetvédelmi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is. 

 

A díjak átadására 2023. március végén, sajtónyilvános ünnepélyen kerül sor az Országház Felsőházi Termében.

 

A 2022. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: www.innovacio.hu/nagydij

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Még lehet jelentkezni a 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatra

A nagy érdeklődésre való tekintettel február 27-ig meghosszabbítja Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatának jelentkezési határidejét a Vodafone Magyarország Alapítvány. A szervezők továbbra is hangsúlyozzák: a diákoknak szóló, fenntarthatósági kérdéseket körüljáró versenyen való részvételhez programozással kapcsolatos külön tudás, előképzettség nem szükséges, annál inkább nyitottság, a digitális platformok iránti érdeklődés és kalandvágy.

2024. február 20. 19:22

Ismét várja korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését az OXO csoport

Az OXO csoport 2024-ben is várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését, melyek közül legalább kilenc ígéretes kezdeményezést fog beválogatni portfóliójába a következő két évben. Az ígéretes jelölteknek a Budapesti Értéktőzsdén is jelenlévő OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs 25-70 millió forint összegű befektetést biztosít majd. A jelentkezés nyitva áll minden innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, de a cégcsoport kiemelt figyelmet fordít stratégiája szerint a társadalmi vagy környezeti kihívásokra adott innovatív technológiai megoldásokra.

2024. február 15. 17:43

Fiatalok számára hirdet 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatot a Vodafone Alapítvány

A Vodafone Magyarország Alapítvány második alkalommal hirdette meg Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatát, amelyre két korcsoportban várja a fiatalok jelentkezését. Az Alapítvány idén a fenntarthatóságot jelölte meg oktatási projektjei központi témájának, ennek megfelelően a pályázó csapatok 5, erre reflektáló kategóriában adhatják le ötleteiket. A szervezők hangsúlyozzák: a versenyen való részvételhez programozással kapcsolatos külön tudás, előképzettség nem szükséges, annál inkább nyitottság, a digitális platformok iránti érdeklődés és kalandvágy.

2024. január 24. 19:55

Ismét diákok tervezik a jövőt: indul a Megoldások a holnapért negyedik szezonja

A Samsung és az EdisonKids kreatív kihívása, a Megoldások a holnapért 2024-ben is várja a fiatalok ötleteit, amelyekkel újratervezhetik a jövőt. A nemzetközi sikereket elért, Samsung által indított Solve for Tomorrow alapjaira épülő program idén negyedik alkalommal indul hazánkban. A kezdeményezés egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok – tanáraik és elismert szakemberek segítségével – alkotói műhelymunka keretében együtt gondolkodhassanak egy, az életüket, közösségüket érintő problémáról, és jövőformáló megoldásokat dolgozhassanak ki rájuk. A nyertes diákok, tanárok, valamint iskoláik összesen 6 millió forint értékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

2024. január 22. 18:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07