Új rekordok a hazai taxipiacon – vége a home office-nak?

forrás: Prím Online, 2023. január 25. 18:31

A Covid-járvány után ismét fellendülő idegenforgalomnak, a sporteseményeknek, koncerteknek, az újra kinyitó szórakozóhelyeknek, a home office visszaszorulásának és a vidéki terjeszkedésnek köszönhetően látványosan megugró, több területen új rekordot jelentő teljesítménnyel zárta az elmúlt évet a Főtaxi. A társaság az idén további vidéki városokban jelenik meg és folytatja flottabővítését is, kulcsszerepet szánva az elektromos autóknak.

A társaságnak dolgozó sofőrök által teljesített fuvarok száma az egyharmadával növekedett 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest, a flotta autói pedig így összesen közel 36 millió kilométert tettek meg. „E növekedésben kulcsszerepet játszott a Budapest Airporttal, a Sziget Fesztivállal és a Formula-1 Magyar Nagydíjjal megvalósított sikeres együttműködés, de ott voltak a főtaxis autók az összes népszerű fővárosi koncert- és partihelyszínen is. A megnövekedett forgalmat mintegy 1500 taxi szolgálta ki – ezen belül a közel félezer kocsit számláló környezetkímélő flottából 170 tisztán elektromos meghajtású autó” – kommentálta a tavalyi eredményeket Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

 

Egymillió utas Ferihegyről, lecsengőben a home office

 

A járványidőszak lecsengésével újra visszatértek a turisták és megint népszerű desztinációvá vált Budapest, így tavaly a főtaxis flotta teljes futásteljesítményének közel egyharmada kapcsolódott a reptéri forgalomhoz. A ferihegyi fuvarok száma több mint a kétszeresére ugrott 2021-hez képest, a repülőtérről szállított utasok száma pedig tavaly meghaladta az egymillió főt. 

 

Tavaly közel minden 10. utazást a céges partnerek megrendelései alapján teljesített a Főtaxi. A vállalati fuvarok száma új rekordot döntve felülmúlta a 2019-es csúcsot is, 2021-hez viszonyítva pedig 33%-os bővülés következett be. „Ezt a növekedést a tapasztalataink szerint alapvetően az magyarázza, hogy számottevően csökkent a vállalatoknál a home office-ban tölthető napok száma, az irodai munkavégzés mellett pedig gyakoribbá váltak a személyes találkozók is” – mondta Reich Ádám.

 

 

Ha esik, ha fúj

 

A taxisok számára a legerősebb időszaknak a péntek és a szombat éjszakák, valamint az esős napok számítanak. „Újra életre kelt a budapesti éjszaka, ennek köszönhetően a kollégák által lebonyolított éjszakai fuvarok száma tavaly 44%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest” – mondta a vezérigazgató. 

 

Ami az év hónapjait illeti, a vásárlások és a céges rendezvények, valamint a szilveszter miatt a december, a reptéri viszonylatban pedig a szeptember hozott kiemelkedő eredményt 2022-ben. Utóbbi magyarázata az, hogy az első őszi hónapban még az üdülni, bulizni vágyók is utaznak, de már beindulnak az üzleti utak is. 

 

Hódítanak a digitális csatornák

 

Az utasok körében egyre népszerűbb a digitális csatornákon (mobiltelefonos alkalmazás, robotdiszpécser) keresztül történő taxirendelés, ezek száma meghaladta az egymilliót, ami közel 60%-os növekedést jelent 2021-hez képest. Az applikáción rendelt fuvarok száma 32%-kal növekedve rekordot döntött, felülmúlva az „utolsó békeévnek” számító 2019-es szintet is. Az alkalmazás azért is hasznos, mert lehetőséget biztosít az elektromos autóval való utazás, vagy a kisállat szállításának kiválasztására. Az éves eredmények tekintetében a 2021-ben, a hazai taxitársaságok között elsőként bevezetett robotdiszpécser sem maradt le, hiszen közel megháromszorozta a felvett fuvarok számát.

 

Folytatódik a vidéki terjeszkedés

 

„Célunk, hogy 2023-ban is megőrizzük piacvezető szerepünket, ezért folytatjuk a vidéki terjeszkedést és folyamatosan fejlesztjük digitális szolgáltatásinkat is. Szintén tovább növeljük elektromos autóink számát, hiszen a 2019-ben elindított Zöldút Program az egyik szívügyünk. Bízom benne, hogy ismét egy rendezvényekben gazdag év vár ránk, és a Főtaxi 2023-ban is minél több utas gyors hazajutásában tud majd segíteni. Jó úton járunk ennek megvalósításában, hiszen az idén eddig már további közel 100 új sofőr csatlakozott hozzánk, ami lehetővé teszi a várakozási idő további csökkenését” – fogalmazott a Főtaxi vezérigazgatója. 

Kulcsszavak: Főtaxi

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új chatbotjával szabadítja fel a mesterséges intelligencia képességeit a Viber

A Viber AI Chat & Create chatbotja lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kérdéseket tegyenek fel és képeket tervezzenek közvetlenül az alkalmazáson keresztül, a DALL-E és a Davinci mesterséges intelligencia technológiák támogatásával.

2023. február 2. 20:16

A Chameleon Smart Home a BÉT Xtend piac új belépője

2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden. A Chameleon a sikeres tőzsdei bevezetés érdekében a BÉT középvállalati szolgáltatás-palettájának részét képező, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programhoz is csatlakozott 2022 első felében. Az év második belépését jelző csengetés egyúttal előrejelzi, hogy az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat.

2023. február 2. 18:33

Egy vállalat ma már nem csak a saját biztonságáért felel

Egyre magasabb a vállalatok digitalizációs fejlettségi szintje, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyre jobban ki vannak téve olyan kiberbiztonsági támadásoknak, amelyek érzékeny adataikat veszélyeztethetik. A technológiai megoldásokat nyújtó cégek már jó ideje foglalkoznak nem csak termékfejlesztéseik, de egész ellátási láncuk kiberbiztonságával, amellyel nem csak saját, de ügyfeleik biztonságát is védik, és jó példával járnak elöl a piacon. 

2023. február 2. 16:57

Novák Péter érkezett a Httpool by Aleph magyarországi csapatának élére

Megerősíti magyarországi csapatát a Httpool by Aleph: Novák Péter country managerként veszi át a hazai leányvállalat vezetését. A média, a digitális marketing, valamint az üzletfejlesztés területén 25 éves iparági tapasztalattal rendelkező szakember a dentsu Hungary vezérigazgatói pozíciójából érkezett. 

2023. február 2. 15:24

A gyárakban már bizonyítottak, most korallokat mentenek a digitális ikrek

Környezetvédelmi szervezetek, kutatóintézetek és a Siemens közösen dolgoznak azon, hogy a Föld legnagyobb és mindennapos veszélyben lévő korallzátonyairól digitális másolat készülhessen. Ennek több előnye is van: a virtuális ikerpár adatbankként, szimulációs térként és valós idejű információszolgáltatóként is funkcionálhat.

2023. február 2. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46