Nemzetközi nagyágyúk beszélnek Budapesten a legfrissebb mesterséges intelligencia trendekről

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 22. 15:49

Október 5-én és 6-án először jelentkezik a Compass Tech Summit, melyre a világ minden tájáról több mint 1.200 szakembert várnak a szervezők a Magyar Vasúttörténeti Park indusztriális miliőjébe. 

A rendezvényen többek között a Meta, a Microsoft, a Spotify vagy a The New York Times előadói járják körbe a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, a termékmenedzsment, az üzleti adattudomány, a felhasználói élmény, valamint a profi vezetés és csapatépítés legfrissebb trendjeit. A szervező CraftHub ezúttal valójában öt különböző konferenciát (Stretch, Amuse, Crunch, Impact és Reinforce) gyúr egybe, hogy a termékfejlesztés teljes spektrumát lefedő tudásanyagot, azonnal bevethető tippeket és jó gyakorlatokat oszthassanak meg a résztvevőkkel. Habár új márkaként mutatkozik be, a Compass Tech Summit elődeihez híven egy laza hangulatú techfesztiválnak ígérkezik, mely a szakmai látókör szélesítése mellett értékes networking lehetőségeket is kínál – igazi öt az egyben konferenciaélmény!

 

A nemzetközi techrendezvények szervezésvel foglalkozó magyar CraftHub következő nagy dobása a Compass Tech Summit lesz, melyet október 5-6-án látogathatnak az érdeklődő adatmérnökök, MI-kutatók, frontend fejlesztők, termékmenedzserek, UX és UI szakemberek, üzleti elemzők, és team leadek – ahogy ebből is látszik, a konferencia igazi csemegének ígérkezik a technológiai termék teljes ciklusát átlátni és fejleszteni kívánó, új megoldásokra nyitott szakemberek számára. 

 

„Valahogy magától értetődővé vált számunkra, hogy az 5 sikerrendezvényünket érdemes lenne egy ernyő alá fogni, mivel világosan látszik, hogy egyre nagyobb az átjárás az egyes szakterületek között, ráadásul egymástól is sokat tudunk tanulni. Így született meg a Compass Tech Summit, amely minden témának (MI és gépi tanulás, adattudomány az üzletben, termékmenedzsment, felhasználói élmény, valamint vezetői dilemmák) egy-egy színpadot szentel. Ezek között szabad az átjárás, ráadásul változatos networking programokkal is készülünk” – mondja Varga Károly, a CraftHub egyik alapítója és ügyvezetője.

 

 

Egyre komplexebb a techszakma: nem elég egy területen brillírozni

 

Az első alkalommal csatlakozók mellett a Stretch, Amuse, Crunch, Impact és Reinforce konferenciák korábbi résztvevői sem csalódnak majd, hiszen az konferenciák összevonásának köszönhetően, a korábbiaknál is gazdagabb szakmai programból válogathatnak. Egyre gyorsabban fejlődik a technológia, így talán minden eddiginél fontosabb, hogy hatékony és jól felépített csapatok garantálják a kiegyensúlyozott teljesítményt. Ehhez érkeznek nemzetközi sikersztorik, kiderül például, hogyan tette termékfókuszúvá platform engineering területét a Spotify, vagy hogy hogyan fejleszti szolgáltatásait a Ramp, a világ jelenleg legjobban növekvő SaaS és Fintech cége. A Reinforce színpadán a techvilág egyik legforróbb témája, a mesterséges intelligencia kerül a fókuszba, legyen szó az etikus MI-ről, a gépi tanulási eszközök folyamatainak fejlesztéséről, vagy éppen a kiberbiztonságról. 

 

Az előadók körbejárják a felhasználói élményt támogató designtervezés kérdéseit, illetve az adatalapú storytelling és prezentációs technikák legújabb trendjeit. A Microsoft, az EPAM, a Bitrise, az Airbnb, a LEGO és a Meta előadói mellett világhírű egyetemek és kutatóhelyek képviselői, valamint független szakemberek hozzák a kincset érő tapasztalatokat és tippeket. Ismét érkezik Patrick Kua, nemzetközileg elismert coach, aki élen járó cégeknél képez technológiai vezetőket; George Tilesch, a Szilícium-völgyben dolgozó MI-szakértő; Melissa Peri, aki az általa alapított Product Institute élén az elmúlt évtizedben több mint 10 000 termékmenedzsert segített tudása fejlesztésében; David Dylan Thomas, a Design for Cognitive Bias sikerköny szerzője; vagy éppen Lea Pica, az adatalapú történetmesélés úttörője. Az egyes színpadok pontos programja a tematikus konferenciák aloldalain érhetőek el.

 

„Talán a fentiekből is kirajzolódik, hogy a Compass Tech Summit egyik központi témája a hatékony termékmenedzsment- illetve fejlesztés. Egyre élesebb a verseny a szektorban, miközben a források viszont szűkösebbek, ezért sok induló vállalkozás és cég számára kulcskérdés, hogy hogyan lehet magát a terméket úgy kialakítani, hogy az önmagában a növekedés és a siker kulcsa legyen. Az előadások mellett október 4-én workshopokat is szervezünk, melyekre külön jelentkezhetnek azok az érdeklődők, akik egy-egy témában szeretnének elmélyülni hozzáértő szakemberek vezetésével. A konferencia első napján érkezik a már hagyománnyá vált networking party, kerekasztal beszélgetést szervezünk a diverzitás témakörét körüljárva, emellett speciális pihenőszobákat és munkaállomásokat is kialakítunk, ha valakinek kikapcsolódni vagy éppen dolgozni támadna kedve. A változatos programok megvalósításához a Continental technológiai vállalat járul hozzá főtámogatóként” – teszi hozzá Varga Károly.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan járul hozzá a digitalizáció az energiaköltségek csökkentéséhez?

A digitalizáció már elkerülhetetlen, legyen szó akár irodáról, akár oktatási intézményről. Az átállást erősen sürgeti az egyre inkább elterjedő környezettudatos trend, de nyomós érv mellette az energiaárak kiugróan magas megemelkedése is. Hogy milyen eszközökben érdemes gondolkodnunk és azok milyen megtérülést hozhatnak már néhány éven belül, abba Herczog Gábor, a Legamaster magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Urbán Tamás vizuáltechnika üzletágvezető nyújtott betekintést.

2024. február 27. 11:26

Konnektivitás újratöltve: a Xiaomi bemutatta az új „Human x Car x Home” koncepcióját

A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új „Human x Car x Home” stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.  A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált nemzetközileg, ízelítőt adva abból, hogy milyennek képzeli el az okos eszközökkel bőven ellátott jövőt a Xiaomi – egy olyan új világot, amelyben a felhasználói igényeket egy közös okos ökoszisztéma fogja kiszolgálni.

2024. február 26. 18:59

Különleges motort fejlesztett az ABB

Az ABB egy újabb világelsőséget ért el az IE5-ös hatékonyságú szinkron reluktanciamotorok (SynRM) fejlesztésében egy olyan új változat piaci bevezetésével, amely egyesíti az ultraprémium energiahatékonyságot a rendkívül jó tényleges teljesítményt nyújtó folyadékhűtés előnyeivel. Az új kialakítás kompakt helyigény mellett új mércét állít fel a nagy kimenti teljesítmény és a megbízhatóság tekintetében. 

2024. február 26. 17:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07