Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve
Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.
Az IT biztonság közérthetően 5.0 című könyv online bemutatóján a szakértők hiánypótlónak nevezték a megjelentetett művet, merthogy a stílusa közérthető és olvasmányos, ugyanakkor a tartalma alapos. Dr. Keszthelyi András, a könyv szakmai lektora szerint: „A szerzők jól eltalálták a tudományos ismeretterjesztési egyensúlyt a szakmai ismeretekkel rendelkezők és a nem szakember olvasók között.”
A most megjelent tankönyv az előző, 2019. évi változatot bővítette ki, aktualizálta, hiszen az azóta eltelt időszakban számtalan változásnak lehettünk tanúi. Az is bebizonyosodott, hogy az életünk minden területét átható digitalizáció a biztonság kérdését is felhangosítja. Éppen ezért nagyon fontos szerepet kap az információbiztonság kérdése, amelyről e tankönyvben átfogóan, de ugyanakkor a lényegesebb részleteket kiemelve olvashatunk, tanulhatunk. Felkészülhetünk a munkánk, a magánéletünk során, és különösen figyelmet fordítva a gyermekeink védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.
A szerzők, Dr. Erdősi Péter Máté és Solymos Ákos a téma kiváló szakértői, már több évtizede foglalkoznak információ biztonsággal. De nemcsak elméleti síkon mélyültek el a kiberbiztonságban, hanem mindennapi gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, és ezeket is megjelenítik a tankönyv jelenlegi, 5. kiadásában.
A Neumann Társaság nem most kezdett el foglalkozni az információbiztonság kérdésével. Ezt bizonyítja az is, hogy az ICDL (korábbi néven ECDL) modulok közé mintegy már egy évtizede beemelte a Cyber Security nemzetközi ICDL modul követelményeit, vagyis magyarul az IT biztonság vizsgamodult. Ezzel egyidőben készült el a téma fontosságára való tekintettel az IT biztonság közérthetően tankönyv, amely egyébként mindazokat az ismereteket tartalmazza, amelyek egy sikeres ICDL IT biztonság vizsga letételéhez szükségesek.
“Napjainkra a kiberbiztonság korosztálytól és szakmától függetlenül mindannyiunk ügye, mindenkinek jó szívvel ajánlom az IT biztonság közérthetően tankönyvet, amely az ICDL-képzés részét képezi. Utóbbi lehetőséget kínál a munkáltatóknak arra, hogy fejlesszék munkavállalóik digitális készségeit, ily módon segítve a munkavégzés hatékonyabbá tételét külön betanítás nélkül” – mondta el Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója.
A társaság társadalmi felelősségvállalása okán, és támogatóinak köszönhetően a könyvet ismét ingyenesen elérhetővé tette bárki számára a honlapon keresztül. A könyv új, bővített kiadása rendkívüli érdeklődésnek örvendett, hiszen mindössze huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le.
Kapcsolódó cikkek
- Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban
- Minden eddiginél több diák vett részt az idei e-Hód informatikai versenyen
- Bukaresttől New Yorkig Neumann János százhuszadik évfordulóját ünneplik
- Kitüntette az év informatikai újságíróját a Neumann Társaság
- Egy héten át a világ legtehetségesebb fiatal informatikusait látta vendégül az ELTE és az NJSZT
- Jövőfókuszú konferenciával ünneplik a #neumann120 évet
- Tízéves az informatika egyedülálló hazai múzeuma
- Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat
- Egy arany- és egy bronzérmet is szereztek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján
- Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.