Digitalizáltak százezer régi könyvet az Osztrák Nemzeti Könyvtár állományából

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 30. 08:44

Már az interneten is elérhető százezer kötet az Osztrák Nemzeti Könyvtár történelmi állományából - adta hírül hétfőn a bécsi intézmény sajtóosztálya.

A könyvtár 2010-ben a Google-lal közösen digitalizálási programba kezdett, amelynek keretében elektronikus úton beolvasnak és az interneten is elérhetővé tesznek hatszázezer, szerzői jogi oltalom alatt nem álló kötetet a könyvtár állományából a 16. század eleje és a 19. század vége közötti időszakból. Ide tartozik a barokk díszteremben őrzött 200 ezer értékes kötet, valamint az egykori Habsburg uralkodóház százezer kötetből álló magánkönyvtára is.
 

Az első százezer április óta érhető el a könyvtár internetes adatbázisában. "Ez mérföldkő a tudás demokratizálásának útján és a könyvtár történetében is" - fogalmazott Johanna Rachinger, a könyvtár főigazgatónője.
 

Az érdeklődők olyan ritkaságokat tanulmányozhatnak, mint Johann Wolfgang Goethe Ifjú Wertherének első kiadása 1774-ből vagy a cseh nyelven íródott Kronyka Czeská 1541-ből. De magyar kultúrtörténeti kincsek is megtalálhatóak a könyvtár gyűjteményében. Ezek közül az internetes adatbázisban olvashatóak április óta például Pesti Gábor 1536-ban Bécsben kiadott magyar nyelvű evangéliumfordításai, Antonio Bonfini Hunyadi Mátyásról írt krónikáinak 1565-ös kiadása, és a Buda tragédiája, Bessenyei György 1773-ban Pozsonyban kiadott drámája.
 

Az elektronikus feldolgozás előtt minden könyvet oldalanként megtisztítanak és ha szükséges, restaurálnak is. A digitális archiválás biztosítja azt is, hogy ha a könyvtárat valamilyen katasztrófa érné, akkor a könyveknek legalábbis a tartalma digitális másolatban fennmarad - írták a közleményben.
 

A kötetek a könyvtár honlapjáról érhetőek el (http://www.onb.ac.at).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás