Az európai repülőkön is lesz a 3G, LTE hálózat

Czipperer Dia, 2013. november 15. 14:36

Az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy okostelefonok, táblagépek és e-book olvasók is használhatók lesznek a repülőutakon felszállás és leszállás közben. Ma pedig arra is engedélyt adtak, hogy a repülőgépekre 3G és LTE hálózatokat telepítsenek.

Az Európai Bizottság már korábban engedélyezte, hogy az utasok 2G hálózatot használjanak hívásait és üzeneteik lebonyolításához, ám internet használata ezzel a szolgáltatással szinte lehetetlen volt.

 

Mostantól viszont az utasok nemcsak készülékeiket használhatják fel-és leszállás közben, 3G és LTE hálózatokat építenek majd ki a járatokon. Ám sajnos hiába képesek ezek a fejlett hálózatok nagy sebességű adat átvitelére, nem valószínű, hogy az utasok ennek minden előnyét kiélvezhetik majd, ugyanis a repülés közbeni adat- és Wi-Fi szolgáltatás az adott műholdtól függ, amelyhez csatlakozik. Ez általánosságban lassabb, mint földi kapcsolat.

 

Sajnos a műholdak megkerülése (direkt kapcsolódás LTE hálózatokra) nagyon drága, a felhasználóknak 8a világ többi részén) roaming díjakat kell fizetniük. Feltehetően ez a szolgáltatás nem mindenhol lesz ingyenes, valahol plusz költséget számolhatnak fel érte. Az is elképzelhető, hogy bizonyos járatokon be sem vezetik a megoldást.

 

Forrás: TheVerge.com

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy klubban az Intel, a Samsung és a Schneider Electric

A Schneider Electric alapítótagja és vezetői szintű támogatója a SEMI által létrehozott új szervezetnek, a klímavédelem érdekében fellépő „Semiconductor Climate Consortium”-nak. A többek között az Intelt, a Samsungot és a TSMC-t is tagjai között tudó szervezet célja, hogy a félvezetőgyártás teljes értékláncában csökkentsék az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. 

2022. december 6. 20:04

Díjmentes IP Scan szolgáltatás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.

2022. december 6. 15:35

A számlák alapján követhetetlen a cégek energiafogyasztása

A vállalkozások életében a működés közben felmerülő energiaköltségek rendezése mind ez idáig egy rutinszerűen teljesítendő kötelesség volt, azonban a mai, megnövekedett energiaárak mellett ez a hozzáállás már meglehetősen luxusnak számít. Nem lehet nem foglalkozni annak vizsgálatával, hogy a számlánk végösszege pontosan milyen tételekből adódik össze, ahogy azzal sem, hogy milyen lépéseket tehetünk meg a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében. Ezek megállapításához már egy magyar fejlesztésű, automatizált energetikai tanácsadó szoftver is rendelkezésünkre áll.

2022. december 6. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

2022. december 6. 21:30

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55