Hivatalosan is vége az XP-korszaknak
Megszűnik a Windows XP támogatottsága
Eljött ez a nap is: nem jönnek többet biztonsági frissítések Windows XP-re. Az évekig legnépszerűbb operációs rendszerként számon tartott XP ma képletesen nyugdíjba vonul.
A Windows XP 2001 óta van a piacon, azaz közel 14 éve. A Microsoft azonban úgy döntött, nem fecsérel több energiát a régi rendszerbe, inkább az új verziókra koncentrálja figyelmét. Április 8-ától a rendszer támogatottsága hivatalosan is megszűnt, tehát nem érkeznek frissítések XP-re.
A Microsoft honlapján is próbálja ösztönözni felhasználóit, hogy váltsanak például Windows 7 rendszerre. Itt le is írja a fontos lépéseket, mit tennie a usereknek. Bár a Windows 7 rendszerkövetelménye nem olyan borzasztó, összehasonlítva az XP rendszerigényével világossá válik, hogy több régi típusú gépnek megterhelő lehet az új rendszer, miközben az XP szinte minden gépen elfut.
Persze, felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem vesznek új gépet az emberek, miért ragaszkodnak az elavult masinákhoz? Többen is akadnak, akik számára teljesen megfelelő egy régebbi számítógép is XP-vel a fedélzetén, illetve az idősek nagy részének az új felhasználói felület új ismeretek elsajátítását is igényelné, amit nem szívesen vállanak be, hiszen örülnek, hogy ezt is meg tudták tanulni. Komplex kérdés ez a maga nemében, de nem csak az otthoni felhasználók esetében lesz zavaró az XP hiánya: gondoljunk csak az ATM automatákra, melyek frissítése még jó darabig eltart majd.
Az XP vége a konkurencia malmára hajtja a vizet?
Könnyen megeshet, hogy ezzel a lépéssel több felhasználó dönt majd úgy, hogy inkább más gyártónál próbál szerencsét, hiszen mindez úgy is tudatosulhat sok ember számára, hogy a Microsoft cserbenhagyta őket.
A már említettet ATM-ek esetén például felmerült annak a lehetősége is, hogy nem egy újabb Windows rendszerre váltanak, hanem a konkurens Linuxot választják majd, hiszen a Windows 7 update hardverfrissítéssel is járna.
Még mindig népszerű
Az XP még mindig elterjedt ahhoz képest, hogy azóta már több új verzió is piacra került. A Vistánál – amely a vállalat egyik nagy tévedéseként aposztrofált rendszer – sokkal sikeresebb, sőt, még a Windows 8-nál – amely szintén ballépés volt részükről – is keresettebb rendszerről van szó.
A The Next Web által március elején közzétett diagramon jól látszik, hogy a Windows 7 után a második legnépszerűbb verzió, de úgy tűnik, ez mégsem fontos. Pedig csak az közintézményeket, iskolákat tekintve sem elhanyagolható az XP elterjedtsége, vagy különféle vállalatoknál, ahol az XP kiszolgálja az igényeket, és egy új rendszer licensze viszont további költségekkel, esetleges hardverfrissítésekkel járna.
A Microsoft hivatalos közleményében úgy fogalmazott, hogy eljött az idő számukra a hardver és szoftverpartnerekkel karöltve, hogy erőforrásaikat az újabb technológiák felé fordítsák, annak érdekében, hogy továbbra is nagyszerű élményeket nyújthassanak.
Az Office 2003 is megy a kukába
A Windows XP az Office programcsomag 2003-as verzióját is magával rántja. A Microsoft elmondta, hogy ez a verzió szintén nem kap biztonsági frissítéseket a jövőben, pedig ezt is sokan használják még ma is. A 2007-es verzió már jóval átszabottabb, másfajta kezelőfelülettel rendelkezik, – hogy a későbbi kiadásokról ne is beszéljek –, és sokak számára, akik ebben a verzióban tanulták meg használni a csomag egyes programjait, bizony nehéz lesz a váltás. Eddig többen meg sem tették, hiszen egy kompatibilitási csomag letöltésével a későbbi verzióban készült dokumentumokat is kezelhették.
Microsoft: vagy frissítesz, vagy újat veszel
A Microsoft hivatalos oldalán figyelmezteti a felhasználókat, hogy akik továbbra is az XP-nek szavaznak bizalmat, és a jövőben is ezt használják majd, veszélynek teszik ki gépüket: sebezhetővé válnak mind a biztonsági kockázatokat, mind pedig a vírusokat illetően.
A vállalat maga is bevallja, hogy nagyon kevés régi számítógépen fut el a legújabb Windows 8.1-es verzió, de mindenki ellenőrizheti, hogy az ő saját gépe mennyire felel meg a rendszerkövetelményeknek. Ha pedig ez nem vezet eredményre, a gyártó az új gép vásárlására ösztönöz.
Hiszen ott van a Windows 7 rendszer is – gondolhatnánk. Igen ám, csak ha nem sikerül régi gépünket Windows 8-1-re frissíteni, akkor Windows 7 esetén sem működik az update, hiszen a két rendszer azonos gépigénnyel rendelkezik (lásd a táblázatban). Tehát cseberből vederbe: tehát jobb híján marad egy konkurens, egyszerűen kezelhető alternatíva, vagy a kockázat, hogy a vírusok felzabálják gépünket.
Rendszerkövetelmény | |||
Windows XP | Windows 7 | Windows 8.1 | |
Processzor | Pentium 233 MHz vagy gyorsabb processzor (300 MHz javasolt) | 1 GHz vagy gyorsabb 32 bites (x86) vagy 64 bites (x64) processzor | 1 GHz vagy gyorsabb (PAE, NX és SSE2 támogatással) |
RAM | Legalább 64 MB memória (128 MB javasolt) | 1 GB RAM (32 bites) vagy 2 GB RAM (64 bites) | 1 GB (32 bit), 2 GB (64 bit) |
Szabad merevlemezhely | Legalább 1,5 GB rendelkezésre álló merevlemez-terület | 16 GB (32 bites) vagy 20 GB (64 bites) szabad lemezterület | 16 GB (32 bit), 20 GB (64 bit) |
Grafikus kártya | DirectX 9 grafikus eszköz WDDM 1.0 vagy újabb illesztőprogrammal | DirectX 9 grafikus eszköz WDDM 1.0 vagy újabb illesztőprogrammal |
Kép: mirazon.com
Kapcsolódó cikkek
- A legfrissebb hírek a Windows 8.1-ről
- Többféle eszközre optimalizálták a megújult IE 11-et
- Jön az olcsó windowsos kütyük kora
- Linuxra válthatnak az ATM-ek
- Egyre népszerűbb a Windows 8.1
- Az ATM-automaták 95%-án még XP fut
- 2015-ben jöhet a Windows 9
- Visszatérhet a Start menü
- HD támogatás nélkül startolt az Xbox Video áruház
- Windows 7-re is elérhető az Internet Explorer 11
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint
Az első helyen végzett a Schneider Electric a TIME magazin és a Statista által összeállított, a világ legfenntarthatóbban működő vállalatait bemutató rangsorban. A társaság többek között saját fenntarthatósági programjával, illetve az ügyfelei és beszállítói energiahatékonysági és klímavédelmi törekvéseit támogató megoldásaival és kezdeményezéseivel érdemelte ki az elismerést.
A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a felsőoktatási intézmények közül való kitűnéshez. A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft. a legmodernebb oktatástechnikai rendszert valósította meg térmikrofonokkal, robotkamerákkal és hatalmas, egyedi ledfalakkal.
Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja
Játékos módon tanít programozást gyerekeknek a 18 éves vállalkozó robotika csomagja, a Megoldások a holnapért kihívás tavalyi díjazottja a népszerű televíziós műsorban is bizonyított. A Samsung és az EdisonKids közös programja a technológia iránt érdeklődő diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy elismert szakemberekkel együttműködve gondolkodó közösséget, alkotóműhelyt hozzanak létre, ahol közösen dolgozhatnak ki jövőformáló megoldásokat.
A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket
A kvantumtechnológia áttörést hozhat a járműiparban és az orvostudományban is. A kvantumos jelenségek elsősorban az anyag legkisebb építőköveinek viselkedésében jelentkeznek. Ezek a parányi részecskék teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy azt a hétköznapi életben megszoktuk. A kvantumos jelenségekre épülő kvantumtechnológia forradalmi változásokat hozhat a környezetünk érzékelésében és az információfeldolgozásban. A Bosch jelenleg a kvantumtechnológián alapuló első termékeinek fejlesztésén dolgozik, melyek az orvosi és a mobilitási területeken lesznek alkalmazhatók.
A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából
Ikonikus sporteseményekből – mint például az olimpia vagy a foci bajnokságok – idén nyáron sem lesz hiány. A szurkolók alig várják ezeket az eseményeket – nincsenek ezzel másként a kiberbűnözők sem, bár őket a versenyszellem vagy a közösség érzése a legkevésbé sem érdekli. A Foci EB és a 2024-es párizsi olimpiai játékok közeledtével az ESET biztonsági szakértői mutatnak 9+1 olyan esetet, amelyekben a kibertámadások áldozatai sportegyesületek, -események vagy a szurkolók voltak.