Megérkezett az új Android verzió

Lollipop névre keresztelték

Czipperer Dia, 2014. október 17. 08:22

Két új eszköz kíséretében hullt le a lepel a legfrissebb Android verzióról. A nyalóka, vagyis a Lollipop névre hallgató 5.0-s változat a HTC Nexus 9 táblagép és a Motorola Nexus 6 társaságában érkezett. Nem volt hivatalos bemutató, blogposztban sazámoltak be a bejelentésről.

A Google blogposztban jelentette be az új Android verzió hivatalos érkezését. Sundar Pichar, a Google Android és Chrome részlegének alelnöke írt az új rendszer érkezéséről, melyről elsőként a Google I/O fejlesztői konferencián hallhattunk először.

 

A Lollipopot kifejezetten úgy fejlesztették, hogy minél több eszközre optimalizálva legyen, beleértve a telefonokat, táblagépeket, TV-ket és okosórákat. Ez azt is jelenti, hogy a felhasználói felület nagyon hasonló és letisztult a különféle eszközökön.

 

A felhasználók az értesítéseket is személyre szabhatják, megadható ugyanis, hogy csak bizonyos emberek esetében értesítsen a rendszer, ha például az illető tárgyaláson, megbeszélésen stb. ül. Viszont a lezárt képernyőn is azonnal látszanak majd.

 

A Lollipop ezen belül aksikímélő megoldást is kínál a Battery Saverrel, amely a Google szerint az eszköz élettartamát a következő töltésig akár 90 perccel is növelheti.
 

 

A biztonságot is továbbfejlesztették. A több felhasználói fiók, valamint a vendég mód is elérhetővé vált, így a privát adatokat jobban védhetik az eszköztualjdonosok. A Lollipop Smart Lock, vagyis okos lezárás funkcióval is rendelkezik, amely a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy kijelöljenek megbízható eszközöket (pl. okosóra), és, ha ezeket csatlakoztatjuk a készülékhez, a rendszer automatikusan lezárja a telefont. Ez korábban már több androidos eszközök már jelen volt, többek között a Motorola mobilokon, most pedig már a rendszerbe építve lesz elérhető. A rendszer Factory Reset Protection funkcióval is rendelkezik. Ez lehetővé teszi az eszköztulajdonosoknak, hogy eszközüket távolról letiltsák.

 

A rendszer számos API-t, összesen 5000-ret tartalmaz, és teljesen átformált, letisztult felhasználói felülettel rendelkezik. A Material Design névre keresztelt irányvonal könnyen áttekinthető elemeket eredményez, ahol az árnyékolás és kiemelés rétegződik. Emellett pedig a betűtípus is megújult, az úgynevezett Roboto típust használja a rendszer.
 


Az új Android Lollipop a 64 bites processzorok is támogatja majd, mely elsőként a Motorola Nexus 6 és Nexus 9 táblagépén lesz elérhető, később érkezik a többi készülékre.

 

A vállalat már egy promóciós videóval is előrukkolt, íme:

 

 

Forrás: Mashable.com; Kép: knowyourmobile.com, androidpit.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35