Pár napig tarthat a karácsonyi csoda: 10-ből 6 kütyü megsérül

forrás: Prím Online, 2015. január 6. 15:20

Okostelefonok, laptopok és játékkonzolok: ezek az elmúlt évek leggyakrabban kért karácsonyi ajándékai,  azonban egy rossz mozdulat könnyen az eszköz külső rongálódásához vezethet. A Generali Biztosító felmérésében a megkérdezettek 57 százaléka szembesült olyan meghibásodással, aminek a javítását a gyári garancia már nem fedezte.  A fizikai sérülések is ebbe a kategóriába tartoznak, egy speciális kiegészítő biztosítással viszont a tulajdonosok csökkenthetik felmerülő kiadásaikat, és több tízezres javítási költségtől óvhatják meg magukat.

Minden karácsonynak megvan a maga slágerterméke, a nemzetközi kutatások alapján azonban világos, hogy az elektronikai eszközök elmúlt években tapasztalt sikere töretlen. A felnőttek elsősorban táblagépet, laptopot vagy televíziót szerettek volna, a gyermekek körében pedig a játékkonzolok vezették a listát, amiket az okostelefonok és laptopok követtek a sorban. A Generali Biztosító szerint az ilyen sikertermékeket mindenképpen érdemes fizikai rongálódások ellen is biztosítani, és az általuk végzett felmérés is azt mutatja, hogy a megkérdezettek 40 százaléka, ezen belül is a 18-29 évesek fele gondoskodna ilyen módon kedvenc eszközeiről.

 



Ugyanezen vizsgálat egyúttal rávilágított a termékek elterjedtségére is. A válaszadók több mint 80 százalékának van 3 évesnél nem idősebb mobiltelefonja, közel felének 5 évesnél nem idősebb laptopja, esetleg LCD, LED vagy plazma televíziója, 40 százalékának asztali számítógépe, 25 százalékának táblagépe, és 10 százalékának pedig házimozi rendszere is. Ezeket a kütyüket azonban nem csupán birtokoljuk, hanem aktívan használjuk is, hiszen mobiltelefonunkkal egy nap megközelítőleg 200 percet (több mint 3 órát) foglalkozunk,  televíziót pedig egy hónapban megközelítőleg 153 órán (több mint 6 napon) keresztül nézünk.

A mindennapos használatnak ugyanakkor vannak következményei: az aktív igénybevétel során bármennyire igyekszünk megóvni készülékünket, olykor egyetlen rossz mozdulat is elég kedvenc készülékünk fizikai sérüléséhez, aminek következtében a karácsonyi ajándék okozta öröm egy pillanat alatt elillan – főleg akkor, ha kiderül, a garancia nem fedezi a javítást. A Generali Biztosító kutatásában megkérdezettek 57 százalékának legalább egy elektronikai terméke meghibásodott, közülük nem garanciális problémával elsősorban a notebook tulajdonosok szembesültek (17 százalék), ezeket az eszközöket pedig az asztali számítógépek és mobiltelefonok (16-16 százalék) követték. A Generali Házőrző lakásbiztosítása mellé kínálja Smart kiegészítő biztosítását, amely külső rongálódás esetén is fedezi a kárt.

Bárkivel megtörténhet, hogy véletlenül leejti a készülékét, ami ennek hatására eltörik, megrongálódik. Nem is olyan régen bejárta a világot egy felvétel arról az újdonsült, ámde igencsak peches mobiltelefon tulajdonosról, akinek a dobozból éppen csak kiemelt készüléke egy televíziós csatorna kamerája előtt esett ki a kezéből.  Akadnak olyan esetek is, amikor valaki a ruhákkal együtt kimossa a zsebében maradt telefonját, esetleg a laptopját megrágja a házi kedvenc. Ilyenkor a javítás költsége a hibától függően akár több tízezer forintos tétel is lehet, azonban a külső sérülések helyreállítását a Smart kiegészítő biztosítás fedezi.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36