Új Dell hibrid felhőrendszer: minimális kockázat, egyszerűbb bevezetés és egyedülálló fizetési megoldás

forrás: Prím Online, 2015. november 1. 11:24

A Microsofttal közösen fejlesztett hibrid felhőmegoldással bővíti felhőportfólióját a Dell, melynek segítségével a vállalatok számára immár egyenes út vezet az a felhőbe. Emellett a Dell az iparágban egyedülálló fizetési megoldást is kínál ügyfeleinek, amely segít egyszerűsíteni a felhőmegoldások bevezetését és minimalizálni annak kockázatait.

Üzembe helyezés mindössze három óra alatt


A Dell és a Microsoft exkluzív együttműködéseként megvalósult Cloud Platform System Premium rendszer sikerére építve a Dell elérhetővé tette a Dell Hybrid Cloud System for Microsoft rendszert. A rendszer az új Microsoft Cloud Platform System Standard köré épült, és azzal a céllal tervezték, hogy áttörje a hibrid felhő bevezetésének akadályait: a komplexitást, a költségeket és a felügyeletet.

A Dell Hybrid Cloud System for Microsoft az iparág első integrált, moduláris hibrid felhőmegoldása, amely egyszerűsített, automatizált telepítést és karbantartást, egyedülálló hibrid felhőkezelést, vezérlést és házirend alapú automatizálást biztosít a Microsoft Azure és más felhőkörnyezetekhez. Az ügyfelek befektetési kockázatának csökkentésére pedig egyedi fizetési rendszert kínál.

 



A Dell Hybrid Cloud System for Microsoft a következőket biztosítja az ügyfeleknek:

 

  •     A rendszerrel kevesebb mint három óra alatt biztosítható helyszíni privát felhő, valamint Azure nyilvános felhő egységes elérése. A minimalizált állásidőt az intelligens időzítésű rendszerfrissítések biztosítják, amelyek nem zavarják a működést, teljesen automatizáltak, és felismerik a függőségeket.
  •     Terhelési sablonok készíthetők és oszthatók ki, majd az egyszerűen integrálható Dell Cloud Manager (DCM) rendszeren keresztül a különböző felhőkörnyezetekben található üzleti szolgáltatások és vezetési modellek egyetlen felügyeleti szerkezetből telepíthetők.
  •     Egységesített, egyszerűsített módon felügyelhető és kontrollálható a privát és nyilvános felhő a Windows Azure Pack (WAP), Azure és más felhőszolgáltatásokon.


A Dell Hybrid Cloud System for Microsoft a CPS szabvány köré épült, amely kombinálja az optimalizált Dell moduláris infrastruktúrát az előre konfigurált Microsoft CPS szoftverekkel, illetve a biztonsági mentésekhez, webhelyek helyreállításához és a működésbe való betekintéshez használható Azure szolgáltatásokkal. A Dell további szolgáltatásai közé tartozik a ProSupport és Managed Cloud Services megoldás.

Rugalmas fizetési rendszer az új hibrid felhőmegoldáshoz


A Dell a Cloud Flex Pay megoldással bővítette Scale Ready Payment Solutions finanszírozási portfólióját, amelyet egyedülálló módon azzal a céllal alakított ki, hogy felgyorsítsa az ügyfelek számára a felhőmegoldások bevezetését.


A Dell Cloud Flex Pay program az iparágban elsőként biztosít az ügyfelek számára rugalmas és költséghatékony finanszírozási lehetőséget a Dell Hybrid Cloud System for Microsoft megoldáshoz. Így az ügyfelek úgy tapasztalhatják meg a hibrid felhő előnyeit, hogy nem szükséges hosszú távon elkötelezniük magukat. A költségkockázat megszüntetése lehetővé teszi számukra, hogy megismerjék a hibrid felhő használati szintjeit, mielőtt döntenének a vásárlásról.

Egy informatikai döntéshozó számára például kihívást jelenthet, hogy megjósolja a tesztelési és fejlesztési használati szinteket. Az olyan problémák, mint a kihasználatlanság vagy a váratlan kereslet, növelhetik a befektetési kockázatot, szolgáltatás-kimaradásokhoz vezethetnek, és megakadályozhatják a tőkebefektetések maximális kihasználását. A Cloud Flex Pay megszünteti ezeket a kockázatokat, kimaradásokat és hatékonyságbeli hiányosságokat, így lehetővé teszi az informatikai döntéshozók számára, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, biztosabban tudjanak tervezni, és megfelelő jövőbeli felhőmegoldásokba fektessenek be.

A hat hónapos bevezető időszak végén az ügyfelek számos lehetőség közül választhatnak, beleértve az értékelési periódus meghosszabbítását, a megoldás használatának folytatását, lemondását, vagy annak birtokba vételét.

Lendületben a Dell felhőszolgáltatásai: megtérülő befektetés


A Dell felhőbefektetései és –innovációi a legkülönfélébb vállalati adatközponti terheléseket, alkalmazásokat és operációs rendszereket támogatják, megfelelnek az aktuális ügyféligényeknek és iparági trendeknek.


A Dell a közelmúltban új termékeket és mérföldköveket mutatott be felhőmegoldási portfóliójából:

 

  •     Az új Dell Administrator for Office 365 egy konszolidált, intuitív konzolon keresztül biztonságos és hatékony kontrollt jelent az üzleti Office 365, SharePoint és OneDrive alkalmazások felett. A rendszergazdák így jobban kezelhetik és használhatják a meglévő együttműködési platformokat és könnyebben készíthetnek azokról jelentéseket. A rendszergazdák kiterjeszthetik felügyeletüket a helyszíni telepítésekre is, mivel ez a platform tökéletesen alkalmazkodhat bármilyen telepítési típushoz.
  •     Az új Dell Foglight for Virtualization 8.3 lehetőséget nyújt a szervezetek számára, hogy egyetlen központi felületen keresztül szabályozzák a virtuális és fizikai kiszolgálórétegeket, és optimalizálják a Dell kiszolgálókon futó privát felhőkörnyezetek teljesítményét. A Dell új OpenManage Essentials rendszere mostantól már megtalálható a Foglight for Virtualization alkalmazásban. A szabadalmaztatott analitikával rendelkező megoldás lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy vizuálisan társítsák a virtuális terheléseket a kiszolgáló környezethez, valós időben és visszamenőleg egyaránt, ezáltal feltárhassák a teljesítményproblémákat, mielőtt azok hatással lehetnének az üzletre.
  •     A vezető globális pénzügyi információkat szolgáltató vállalat, a Markit a Dellt választotta új platformja, a Know Your Third Party (KY3P) üzemeltetésére és támogatására.
  •     A Dell Cloud Clinical Archive az iparág legnagyobb felhőalapú, szállítósemleges klinikai archívuma, amely mára több mint 10 milliárd képet és 100 millió orvosi tanulmányt kezel. A Dell jól ismeri mind a jelenlegi informatikai igényeket, mind a genomikához hasonló jövőbeli egészségügyi áttörésekhez szükséges igényeket, így egyre több ügyfél dönt úgy, hogy képkezelő rendszereit a Dell Cloud Clinical Archive archívumba helyezi.
  •     A Dell orvosi praxisoknak és szolgáltatóknak szánt, teljes körűen felügyelhető felhőmegoldása orvosok százainál segítette elő a költségek csökkentését, a komplex egészségügyi számítástechnikai rendszerek kezelését, a biztonsági követelmények teljesítését, valamint a személyzeti kihívások megoldását. Az utóbbi négy évben a Dell az orvosok körében megduplázta a rendszer felhasználóinak számát, 21 ezerről 43 ezerre, míg a belépések számát 8,6 millióról 16,7 millióra növelte.
     

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Így támogatta a digitalizáció Varsó új ékességének felépítését

A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje. A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.

2023. szeptember 27. 09:55

Műszaki kerámia és tiszta szilikon nyomtatás a Formlabs SLA nyomtatóival

Mostanra tárgyak ezrei készülnek naponta 3D nyomtatással, amelyhez kapcsolódóan rengeteg forrást fektettek az elmúlt évek során az ezeket előállító berendezések folyamatos fejlesztésébe. Azonban ez csak az egyenlet egyik oldala, az ipari felhasználást célzó gyártók a 3D nyomtatók mellett az alapanyagok fejlesztésébe is folyamatosan invesztálnak. A Formlabs éppen most újabb két termékkel, alumínium-oxid kerámiával és 100% tisztaságú szilikonnal bővítette már 40-nél is többféle nyomtatható műgyantát számláló SLA alapanyag-kínálatát. És ez nem minden!

2023. szeptember 26. 18:42

Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes, fejen hordható eszköz szórakoztatóipari és irodai környezetben való felhasználásáról már sok szó esett, ugyanakkor az eszközben rejlő üzleti és ipari lehetőségekről egyelőre alig lehetett hallani. A Delta Systems Kft. fejlesztői összegyűjtöttek néhány olyan szemléletes példát, ahol nem csak látványosságként, hanem üzleti előnyt teremtő termelőeszközként is funkcionálhat a jövőben az Apple csodaszemüvege.

2023. szeptember 26. 15:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59