Soha nem látott méreteket öltött a munkaerőhiány

forrás: Prím Online, 2018. július 24. 08:26

Több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek a legnagyobb álláskereső oldalon az elmúlt három hónapban. Ezzel újabb 17 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma a tavalyi második negyedéves eredményekhez képest. Regionálisan Bács-Kiskun megyében nőtt kiemelkedően a hirdetések száma, országosan a legtöbb feladott hirdetés pedig adminisztrátori pozíciókra érkezett.

A Profession.hu adatai alapján a tavalyi második negyedévhez képest 17 százalékkal emelkedett a havi hirdetésszám, így az elmúlt negyedévben minden idők legtöbb új hirdetését adták fel a cégek online. Idén is a május volt a legerősebb 14 100 db feladott új hirdetéssel, ami összefüggésbe hozható a szezonra jellemző megnövekedett vendéglátó-, építőipari és irodai adminisztrációs munkaerőigénnyel. Bács-Kiskun megyében figyelhető meg a legkiemelkedőbb ugrás a hirdetések számában: 24 százalékkal több hirdetést adtak fel a profession.hu oldalain, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb hirdetésben középiskolai végzettséget vártak el a munkáltatók (33%), míg egyetemi végzettség mindössze a cégek 3 százalékánál volt feltétel.

 

Vidéken fokozódik a munkaerőhiány

A munkaerőt kereső cégek száma átlagosan 14 százalékkal növekedett az elmúlt évben. Amíg Budapesten most mérsékeltebb, mindössze 15 százalékos volt az emelkedés, addig megyei szinten kiemelkedő Baranya megye, ahol az előző év második negyedévéhez képest 20 százalékkal volt több hirdető, illetve Győr-Moson-Sopron megye ahol 14 százalékkal több cég keresett alkalmazottakat.

 

Bács-Kiskun megyében, ahol a hirdetések számában volt a legnagyobb a kiugrás, elsősorban Fizikai munka (+34%), Gyártás termelés (+64%) valamint Szakmunka (+45%) kategóriákba kerestek munkaerőt. Budapesthez képest Heves megyében is nagyobb volt a változás, 21 százalékkal több állást hirdettek meg, itt is elsősorban Gyártás termelés (+74%), valamint  Mérnök (+73%) kategóriákban. 

 

Egyre több cég keres munkaerőt

Hirdetés szinten ez a növekedés továbbra is 17%, tehát az új hirdetések továbbra sem egy-egy nagyobb cégtől érkeznek, hanem a hirdetők számának bővülése hozza magával a hirdetésszámok emelkedését.  A második negyedévben, arányaiban az Adminisztráció (+42%), a Vendéglátás (+33%) és a Bank, biztosítás (+30%) kategóriák emelkedtek a legtöbbet. A feladott hirdetések számát tekintve azonban a Szakmunka (+23%), a Fizikai munka (+13%,) és az Adminisztráció (+42%) kategóriákban adták fel a legtöbb hirdetést. Stagnálást látni IT programozás (-5%), Marketing (+0%), Üzleti támogató központok (+2%), Oktatás (-1%) területeken feladott hirdetések esetében.

 

Az adminisztrátor jellegű munkakörökben van a legnagyobb mozgás

A legkiemelkedőbb változás az Adminisztráció kategóriában volt megfigyelhető. A második negyedévben 42 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma, ezen belül is a szakmai asszisztensek (+44%), az adminisztrátor, dokumentumkezelők (+48% hirdetés) és a személyi asszisztensek (+35%) iránt növekedett az igény. A kategóriára általánosan jellemző magas a jelentkezésszám miatt a megnövekedett kereslet azonban nem hozta magával a fizetések emelkedését, éppen ellenkezőleg, az adminisztráció területen a jelentkezők számára ajánlott bér tavalyhoz képest 4 százalékot csökkent, így most 195 000 Ft nettó bért lehet keresni ebben a szektorban. A végzettség ugyanakkor ezen a területen is fontos, középiskola végzettséggel 188 000 Ft a nettó ajánlott bér, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel azonban 229 000 Ft-ot is lehet keresni.

 

Az értékesítési és az irodai munkák a legvonzóbbak

2018 második negyedévében is bolti eladó, pénztárost és betanított munkást keresett a legtöbb cég. Harmadik helyen az anyagmozgató, rakodó pozíciókra feladott hirdetések állnak, majd ezt követi a tavaly még harmadik helyen szereplő programozó, fejlesztő pozíciók. A legtöbb jelentkezés ezzel szemben a már korábban említett asszisztensi, adminisztrátori hirdetésekre érkezett. Őket szorosan követik a területi képviselők, a betanított munkára, majd az eladói munkára jelentkezők, ám ezekben a kategóriákban a kínálat dinamikája még mindig meghaladja a keresletet. 

 

Fizikai és szakmunka területen 11 százalékos volt a növekedés, ami a kereslettel párhuzamosan mozog, de még mindig kisebb a jelentkezések emelkedésének a száma, mint amilyen ütemben a meghirdetett állások száma növekszik. Szintén együtt mozog a kereslet és kínálat a Vendéglátás kategóriában, ahol 40 százalékkal több pályázat érkezett a hirdetésekre, mint tavaly ilyenkor, de ebben az esetben magasabb a jelentkezések növekedése, mint a hirdetéseké. IT programozás területen pozitív tendencia figyelhető meg, hiszen a jelentkezések 10 százalékkal növekedtek, amíg a feladott hirdetések száma tavalyhoz képest 5 százalékot csökkent.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel 5,4 millió online vásárló hazánkban

Hazánkban közel 5,4 millióan szoktak rendszeresen online vásárolni, a felnőtt magyar internetezők 91 százaléka. Mivel már nehéz érdemben növelni a számukat, a jövőben várhatóan a vásárlás intenzitásának növekedése jelenti majd az e-kereskedelem érdemi bővülésének alapját. Ehhez előreláthatólag nagyban hozzá fog járulni az online bevásárlási szolgáltatások terjedése, melyeket eddig 1,2 millióan vettek igénybe idehaza. Az eNET rendszeres, éves lakossági e-kereskedelmi kutatása az online vásárlás fő trendjeit vizsgálta.

2019. május 22. 12:56

Igénylik a digitális tuningot a magyar kisvállalkozások

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show verseny keddi gáláján olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével. Szükség is van az inspirációra, hiszen a hazai kis- és közepes vállalkozások online jelenlétét felmérő kutatásból kiderült, hogy a vállalkozók szinte kivétel nélkül fontosnak tartják az üzleti célú digitális megoldásokat, de csak mintegy harmaduk tud valóban jól eligazodni a honlapok, applikációk és a közösségi média világában.

2019. május 22. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyarország első állandó, élő 5G bázisállomását indította el a Vodafone Zalaegerszegen

2019. május 20. 11:20

A Cellum által fejlesztett Erste MobilePay applikáció NFC funkcióval gazdagodik

2019. május 6. 15:02

Közel 50 millió forint EU-s támogatást kapott a MIDI Mobil ID Innovációs KFT.

2019. április 25. 11:05

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04
online sportfogadás