Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák

MTI Sajtóadatbank, 2018. augusztus 13. 12:35

Mintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

Maruzsa Zoltán elmondta, mintegy ötvenezer tanár, a pedagógusok csaknem harmada vesz majd részt informatikai továbbképzésen, hogy a beszerzett eszközöket minél felkészültebben használják az oktatás során.

 

A következő tanévben olyan digitális fejlesztések valósulnak meg, amelyek az oktatás minőségének javításához nagyban hozzájárulnak majd - jelentette ki a helyettes államtitkár.

 

Elmondta, a digitális korszakváltás egyik eleme az informatikai eszközök biztosításában rejlik: az iskolai gépparkok, szerverek és az internet-hozzáférés területén szükségesek fejlesztések. Fontosnak nevezte azt is, hogy rendelkezésre álljanak digitális tananyagok, tartalmak.

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

 

Maruzsa Zoltán közölte, összesen 26 milliárd forintot fordítanak jelenleg és a következő tanévben európai uniós és költségvetési forrásokból arra, hogy szélessávú internet legyen az iskolákban. A fejlesztések folyamatosan zajlanak, eddig 262 helyszínen megtörtént a kiépítés, és az év végéig még további 2000 helyen lesz szélessávú internet - tette hozzá.

 

Kitért arra, az oktatásban a digitális átállás népszerűségét jól mutatja a kormány által kezdeményezett digitális témahét sikere: a 2017-es programhoz 927 iskola csatlakozott.

 

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: az idén 45 ezer laptopot és 800 osztálynyi, 24 ezer tabletet már beszereztek. Jelenleg folyamatban van 5 ezer  projektor és 3 ezer interaktív tábla beszerzése. Az ősszel ezek az eszközök is eljutnak az intézményekhez - tette hozzá.

 

Közölte: a felsorolt eszközök a konvergenciarégióba kerültek. A központ ugyanakkor a saját költségvetéséből 6,3 milliárd forintot biztosított eszközbeszerzésre a közép-magyarországi régió intézményei számára. Az iskolákba 20 ezer informatika eszköz került, főként asztali számítógép, laptop és tablet.

 

A pedagógusok már említett képzései várhatóan ősszel indulnak - mondta Hajnal Gabriella. Fontos célként jelölte meg, hogy jövőre minden ötödikes kezébe tablet kerüljön, és megtanítsák nekik a használatát.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hazánk jövőbeni teljesítményében segíthet a digitalizáció

Az év végi elemzések szerint Magyarország a GDP növekedésben az uniós országok élmezőnyéhez tartozott 2018-ban. A gazdasági bővülésre ható tényezők közül talán kevesebbet foglalkoznak az elemezések a digitális transzformációval. Az e-aláírás és digitalizációs technológiák fejlesztésére szakosodott NETLOCK szerint fontos és meghatározó szerepe lehet mindennek Magyarország jövőbeni teljesítményét tekintve. 

2019. január 17. 12:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Technológiával az örökélet felé

2019. január 14. 10:53

Az LG és a Microsoft közösen forradalmasítja az autóipart

2019. január 12. 10:47

Új technológiák az online játékgépekhez

2018. december 28. 08:02

123 magyarországi ALDI áruháznál állít üzembe elektromosautó-töltőket az E.ON

2018. december 19. 14:13
cloudappsportal.com